#358

Kedveseim, akik olvastok. Mindenki, akivel másképp is kommunikálok. Ez itt egyfajta magyarázat, magyarázkodás. Én az elmúlt hetekben befelé omlottam, akár egy vörös óriás, fehér törpe, szupernóva, nem is tudom. Nap mint nap emésztett a pánik, a szorongás, ó igen, a remek pihenésem után is, bár ott erőre kaptam kicsit, de hamar elfogyott az az erő, és napról napra zuttyantam bele a rettegésbe, hogy igen, az akkor még olyan könnyelműen, lazán kezelt kollégám lazán kezelt velencei utazása után én voltaképpen koronavírus-hordozó lettem, beteg, és minden hír, ami azt erősítette, hogy én túlélem, hiszen erős, egészséges, strapabíró (tudom, nem nagy durr, de nekem az, hogy a gyerekek műtéte miatti kihagyások után megint stabilan 14 kilóval megy a török felállás, eleinte csak egy, de most már három), szóval még rosszabbá tette a helyzetet, mert nem a magam életével játszom, hanem mindenki máséval, kivehetem a fejem a saját seggemből, szóval ez a bő hét egy rettenetes befelé törekvő spirál lett. Amikor emberek között voltam, viselkedtem. Amikor a fiaimmal voltam, figyeltem, rendeztem a csoportpénzt, vittem gyümölcsöt, amikor megint fizetni kellett egy évet a lakásért, okosan adminisztráltam, szkenneltem, számlákat, szerződést rendeztem, a munkahelyemen viccelődtem, aztán hazaértem, és ittam. Minden este, csak hogy érezzem, az alkoholtól elmúlik a torkom szorulása, a kaparás, lemegy a láz (láz, haha, az égő arc érzése), lazulok, ez nem betegség, ez a szorongás, elmúlik, ha iszom.

Amikor valakivel beszélgettem, mindig jobban voltam, főleg mert ott volt a másik, te, igen, a jelenléted segített, de néha így is kificcent a lóláb. A pánik. Minden, amiről azt hittem, 15-20 éve magam mögött hagytam. Én nem tudom, elfáradtam, összejött minden, eleve ilyen most a világ, hogy könnyen összejön minden. Mindegy. 1 hét alatt lettem alkoholista, ha az alkoholizmus az, amikor sietek haza, csak ihassak, hogy érezzem a lelazulást. Jaj, de könnyű, jaj de egyszerű, úristen, mennyire ijesztően az.

Most is ittam. De ma nem bírtam tovább, üvöltve zokogtam I.-nek, és elmondtam mindent-mindent, ami csak nyomasztott a betegség kapcsán, és végül direkt megittam vele közösen az üveg bort, amit betáraztam a hétvégre, és szent a fogadalom, hogy holnap, ha kapar a torkom, akkor nem, nem a tisztifőorvost hívom, nem lerohanok még egy üvegért, hanem mézet eszem, és megpróbálkozom valamivel, mozgással, meditálással, bármivel, mert ez gyorsított tempójú összeomlás lett, persze ma volt eszem előre kérni a három havi asztmagyógyszer-receptet az ikreknek, és intézni a macskakaját, és venni társast, ha önkéntes karanténba vonulunk, de el kell fogadjam, hogy egy ilyen finom, bonyolult rendszer pláne könnyebben omlik össze, mint ez az egész nyugati civilizáció, és benne én, aki egy hét alatt alkesz tudtam lenni, miközben 45 év alatt megúsztam.

Meglátjuk. Az bizos, hogy I.-nek is jól eshetett, hogy végre megosztok valamit, nem is akármit, a lényem legmélyét, a Hold sötét oldalát, és felvillant a remény, hogy vannak utak két ember között, el lehet mondani dolgokat, persze holnap is fel kell kelni, és kiszedni a cicagumit az alomból, és kiteregeti a karateruhákat, és új utakat találni, hogy lehet túlélni még ezt a rövidke 30-40 évet, hogy ne basszam el senki életét, beleértve a sajátomat.

Vigyázzatok magatokra!

1 thought on “#358

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s