#301

Egy kcsit minden jobb lett, nem is mondom el tételesen. Ja de.

Hogy az edző például nem egy dominanciára törekvő valaki, hanem tényleg elszántan hiszi, hogy ő majd azzal teszi jobbá a világot, ha megtanítja minél több embernek a helyes török felállást és a megfelelő swinget, és ennyi idő után is tudott olyat mondani, amitől végre leestek dolgok (pl. hogy a török felállás eleve nehéz, nem a súly miatt, hanem mert majd minden izmom meg kell feszíteni közben, ezt eddig miért nem mondta senki? de ő sem, pedig már voltam nála órán, talán nem is olyan egyszerű minden elbaszott réteget meglátni, hanem mindig csak a legfelsőt?).

Hogy tegnap már az ablakban állva vártuk a szittert, és felhívtam, akkor kiderült, hogy ő szólt, hogy a szerda nem jó, én pedig nagyon terveztem egy nyugodt délutáni munkát, utána egy jógát a kertben, helyette vittem azonnal a fiúkat fárasztani, és az esélytelenek nyugalmával  jógára is, hátha kibírják a kiskertben, de képzeljétek, a kiskert utcájában, a sarkon futottunk össze a pótnagymama-régiszomszéd-barátnő 70 éves B.-vel, aki végül velünk tartott a kertbe, ami tényleg maga volt az idill, most, hogy nem ötven fok volt, ellenben minden élt, burjánzott, az eper, a paradicsom ki tudja hanyadszor virágzik, a tűzrakó mellé kiköpött sárgadinnyemagból kinőtt kis cserjén a kilós gyümölcs mellett már öklömnyi és szilványi is van, szóval B. ott maradt a fiúkkal, és azt éreztem, hogy habár csoda ez nekem, hogy nyugodtan jógázhatok (fekszem a matracon, a földön, az égen felhők, és ahogy nyújtom magam, lassan elfordul ezen a kék felületen, felettem egy élénksárga daru), de ez neki is ajándék, ez a szépség, ez a sok élet, ez most nem szívesség, hanem a dolgok rendje.

És volt, aki elolvasta a kis horrort, és érdek nélkül tetszett neki, és miközben kicsit lájkért könyörgő kis hülyének éreztem magam az előző posztjaim miatt, de hogy végül volt, aki lájkolta, az nagyon jól esett, és köszönöm szépen, nem azért írtam, panaszkodtam, igazán, de számított, még ha maga a kétség nem múlt el, de legalább nem beteges kétség (tegnap este befejeztem másodjára az első Jemisin kötetet, és a végén a szerző említette mélységes kétkedését, ami miatt szerette volna az egészet kidobni, megsemmisíteni, én meg azt gondoltam, te jó ég, egy ilyen szöveget, hogy lehet azt érezni, hogy nincs olyan része, ami megérdemelné a figyelmet, még ha bizonyos fázisában nem állt még össze egésszé, szóval ő persze más, Jemisin, de ha egy ilyen esetben is ott a totális bizonytalanság, akkor én aztán igazán megengedhetem magamnak a saját 2-3 oldalas szövegeimnél, haha).

És ma ráveszem a fiúkat, hogy hozzunk ebédet a Halkakasból, saját dobozba is adnak.

Ez meg, ami most van:

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s