#300

Aztán volt még lejjebb, mert tegnap késő délután már elsírtam magam az utcán, csak egy kicsit, de azért mégis, merthogy a cafatos idegeimmel elvittem a fiúkat sétálni, és először abba mentem bele, hogy jó, legyen sajtburger a vacsora, aztán még abba is, hogy legyen Happy Meal játékkal, alig drágább, és jár hozzá nagy narancslé is, és Marci kezében az Oktogonnál, ott, a gusztustalan fadúcolás alatt elszakadt a doboza, persze bele egy tócsába, és amikor megpróbáltam kiemelni, a gyorsan elázó papír szétfoszlott, bele a vízbe majd minden, és erre a kezemben maradó részt is utána vágtam, és végül lehiggadtam annyira, hogy megvigasztaljam Marcit, de járt az agyam, hogy a sétatálcás narancsokkal meg a cafatos idegeimmel nem fogunk már visszamenni egy újabb adagért, hogy oldjam meg, hogy mindenkinek jusson minden igazságosan, és egy kutyát sétáltató lány arcán helytelenítést láttam (vagy ott volt, vagy nem, ki tudja), akkor úgy éreztem, bassza meg a csaj, hogy faszán ítélkezik, legalább sajnáljon, igen, ott hagytam a pocsolyában egy adag sültkrumplit, ilyen is előfordul, szóval akkor kicsit majdnem láthatóan sírtam, de végül hazajutottunk. Közben folyamatosan égett az arcom a kitett horrornovella miatt, teljesen ambivalens érzés volt, hogy miközben a sztorival semmi bajom sem volt, de azt éreztem, a kitevés óriási baklövés, mi lesz most, mi lesz. Semmi, az lett.

És ma délelőtt meg a hegynyi mosogatnivalót pusztítottam, és eszembe jutott, hogyan lehet, hogy alapvetően alig érdekel valakit, mit is írok. És arra gondoltam, hogy egy idegen nyelven beszélek, és közben azt hiszem, ékesszólóan, szépen, viccesen teszem, de egyszerűen nem lehet érteni, és nem érdekes annyira, hogy miattam bárki is megtanulja ezt a nyelvet, éppencsak megszülető, máris kihaló nyelv ez, anyanyelvféle vagy halandzsa. No és akkor valahogy annyira rám szakadt a magányosság érzése, a magam halandzsa világában, majd eszembe jutott a Ködkürt Bradbury-től, és akkor, ma délelőtt, amiatt a sosem létezett, kortalan és magányos szörny miatt, meg magam miatt, ahogy egy világítótoronyhoz verem magam, szóval tényleg sírtam az önsajnálattól.

De most már Tomi ki fogja bírni a wc-n, hogy ezt a két mondatot beírjam (kiabál, hogy Kéééész vagyok, Ki akarok jönniiiiiiiii), mert arra jutottam, hogy jó, a horror talán sok volt, vagy érdektelen, vagy halandzsa, de a csatornás drogos meg a kényszeres szerelmespáros igenis jó történet lesz, még halandzsa nyelven is, csak időt kell szerezni, de minden átmeneti, jobb lesz, és meg fogom ezeket írni, ha más nem, akkor ez lesz, hogy kudora kudora panyigai ü, és most megyek kitörölni a gyerek fenekét.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s