#205

Na, hát majdnem túlzónak bizonyultak az elvárásaim, az egész hercehurcát igazi balfasz módjára kezdtem.

  • Elindultam fekete farmerben a 40 fokban, és nem, nem volt lelkierőm visszafordulni másik ruháért. Mondjuk minden ruhában meleg volt, de a fekete farmerben a napon olyan volt, mintha valaki rátette volna tűzforró tenyerét a seggemre, és nehéz volt tűrni ezt az abúzust.
  • I. felhívott még induláskor, hogy ja, amúgy az egyik fiam lázas. De nem nagyon. És ő kezeli. Aha. És miért kellett erről tudnom? Ugye az megvan, hogy innentől az egész estém erről szól? Hazamenjek? Neeeem, megoldja. Akkor WTF??? És tényleg átitatta az egész estém. Amúgy persze gyógyszer nélkül volt 37.2 este hétkor, de onnantól ez a láztalanság a gyanús ‘bármi lehet egész éjjel’ állapot megalapozója lett.
  • És hát ez tényleg remek sztori: már a HÉV-re vártam, seggemen a forró tenyér, fejemben a lázas gyerek, amikor valami bemászott a pólóm alá a nyakamnál, amikor odanyúltam, még egy forró tű is megjelent a színen, majd az a valami egyre mélyebbre jutott a pólómban, próbáltam kipiszkálni, a HÉV-re várakozó közömbös(ből lassan érdeklődővé váló, de még melegtől kábult) utasok szeme láttára valahogy kezelni, hogy egy valami többször megszúrt, kurvára fáj, szeretném letépni a pólóm, nem merem felvenni a hátizsákom, segítség. Végül felszálltam a HÉV-re, de nem mertem hátradőlni az ülésen, leszálltam, egy csepp könny kicsordult, ez a nagy helyzet. Bementem összeroskadva a Sugár wc-jébe, ahol egy nagyon érdeklődő leányzónak elmondtam, hogy valami megcsípett, ne haragudjon, én most itt vetkőzöm. A leányzó komor arccal még a hátam is megnézte, elmondta, hány csípésem van, sőt az egyiket le is fotózta. Vettem a helyi gyógyszertárban Fenistilt, valahogy bekentem – minden nyújtásnak külön köszönöm, hogy így elérem a hátam közepét.

Szóval mint valami hitvány francia vígjáték. Amit rossz nézni. Kínos. És közben sirattam magam, hogy olyan keveset kértem, egy kis olvasgatást, egy fröccsöt, pár óra alvást, miért nem lehet?

Aztán lassan összeolvadva a műbőr üléssel (kivéve a lüktető hátam, az jól elkülönülten volt jelen) olvasgattam, és a forró tenyér is kezdte feladni, egyszerűen szétfolyt, vudu viaszvarázslat.

A találkozó meg, no, hát az remekül sikerült. Hajnal három után jutottam a szüleim lakásába, megvolt egy-kettő-öt kisfröccs, némi világmegváltás, abszurd helyzet. Mivel ez az én blogom, mások történeteit nem írom ide, nem úgy meséltünk egymásnak, hogy ez publikus, csak ott érvényes jogosultságot kaptunk. Az én egyik abszurd kis szituációm: mindenki megjegyezte, hogy sokat fogytam, ugye direkt, ugye eszem stb. A töritanárunknak bizonygattam, higgye el, eszem, már alakul a bicepszem, és ekkor meg is kellett mutatnom, megtapogatta a blúzomon keresztül. A töritanárunk akkor került ki egyetemről, amikor mi kezdtük a gimit, egyébként egy sugárzó, nem szép arcvonású. de ennek ellenére/emiatt nagyon vonzó nő.

Volt egy nagyon különös élményem, ami rögtön önfényezéssel indul. Megérne egy misét, mennyire gyorsan suttyant bele mindenki abba a kitaposott nyomba, amit egyébként maga mögött hagyott a gimi után: a mókamester, a nyomi fiú, a fura, szélre szorult alter – ez én voltam, de most a találkozón ki tudtam evickélni, vagy hát nem is tudom.

Szóval az történt, hogy éjfélkor kitettek minket a foglalt helyről, ott álltunk a vidéki városkában, és a pultos szerint talán jobbra indulva van valami, de ő nem tudja. Akkor ott szuttyogtunk még negyedórát a bisztró előtt, én már fáradt voltam, valami biztosat akartam, leülni, tudni, most hol vagyok, hol leszek fél óra múlva. Egyszerűen elég lett, és kijelentettem, hogy én most elköszönök, elindulok a szüleimhez, akik jobbra laknak, ha találok közben kocsmát, felhívom a szuttyogókat, és bevárom őket, üljünk be, ha nem találok, megyek aludni. És így is lett: találtam kocsmát, megvártam a többieket előtte, beültünk, és még 3 órát iszogattunk kicsit megfogyatkozva. Mondanám, hogy tényleg kimásztam a jól megszáradt nyomból, de az azért elgondolkodtatott, hogy amikor ott vártam az egyébként teljesen üres pincekocsma előtt a sötét és teljesen üres utcán, és a többiek még a messzi távolban szuttyogtak, és álltam, várakoztam a semmiben, egyedül, elszigetelve magam a többiektől, de azért tudva, hogy lesz még kapcsolat, kapcsolódás, és hogy mindez a döntésemből alakult, az nagyszerű érzés volt. Lehet, ez azért már nem az a klasszikusan fura, szélre szorult alter nyomvonal. Vagy ugyanaz máshogy.

Aludni viszont éppencsak 3 órát aludhattam. De nincs bennem szemrehányás.

3 thoughts on “#205

    • Először a varjak vesztek össze az ablak előtt, aztán az öcsém ott hagyott vekerre ébresztett, de alapvetően az keltett (nem hagyott mélyen aludni), hogy fostam, I. menedzseli-e a fiúkat, felébred-e rájuk stb. Végül életben maradt mindenki.

      • ó ezt megértem, ez volt az első éjszakád a fiúk nélkül, nem? de az jó hogy megoldotta I., mostantól nincs megállás 😀

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s