#206

Nna. Hát ez alakul. Ma elkezdődött az ovi, és rettentő fura volt ott hagyni a fiúkat, majd kicsit téblábolni, végül sikerült itthonról dolgoznom is, sőt mosogatni, ruhákat leszedni, csekket befizetni, a kerti partit szervezni.

Utóbbi témához kis kitérő. Eleinte azt gondoltam, szívlapáttal ütöm magam arcul, ha ilyen sűrű időszakban megint bevállalok valami feladatot, mondván, az máshol, másoknak megy, külön felüdülés lesz, pihenő. A faszt. A kis tanösvény kitalálása a Közösségi Kertek Éjszakájára számos úgynevezett szabad órám vette igénybe. Aztán belegondoltam, hogy persze kicsit kényszeres volt részemről a megfelelési vágy, hogy bebizonyítsam, mennyire megérdemlem azt az ebül szerzett parcellát, jó vásár voltam stb. De mélyére ásva azért láttam, hogy tényleg ez történt, lettem valaki, és ha mások nem is tartottak vissza tőlem holmi kerti jogokat, én visszatartottam magamtól, vagy óvatosan, szorongva használtam ki, most viszont úgy érzem, az átlagos, mezei (érted) parcellagazda helyett én az aktívabb fajtába kerültem, és ez a szorongásmentes(ebb) szabadságot biztosít.

A bölcsiszünet igazából jó lehetett volna. És ki is hoztam belőle sok hasznosat, szépet. Például már látom, jövőre, amikor oviszünet lesz, mire számítsak. Látom, I.-re hogyan és mennyire lehet. Ez nem a magánéleti panaszkodós blogom (olyan nincs, csak fejben), röviden annyit, hogy I.-nek van pár elég negatív tulajdonsága, és az egyik az, hogy egyszerűen nem végez semmilyen házimunkát. Semmilyet. De tényleg. Válóok? Hát azt hiszem, nekem is. De nem most. Egyébként nem holmi gonoszságból, elszánt hímsovinizmusból nem, egyszerűen ez neki egy kurva nagy vakfoltja. Nem érzi, nem látja, és nem akarok extrém eseteket elmesélni, mert nem ez a lényeg. Inkább az, hogy amikor heti három délelőtt bejutottam az irodába, pár órát dolgoztam, majd hazarobogtam, hogy segítsek altatni, aztán alvóidőben még itthonról dolgozom, na, az nem ment. Mert hazaértem, és döbbenet állapotokban altattam a fiúkat, utána rendet raktam, mosogattam, és hopp, eltelt az alvóidő. 5 héten keresztül elég frusztrált voltam, mert újra meg újra elhittem, hogy na most, most tényleg hagyok mindent, és csak dolgozom otthon, és a feladat, amit félbehagytam, otthon szépen el lesz varrva. Nem, nem lesz, és ezt nem szabad elhinnem. Néha a fiúk nem is aludtak, ez volt ám a só a sebbe.

A másik gond az, hogy azt hittem, nekem minden nap munkanap, csak max. nem sikerül dolgoznom. Ez tévedés, de nem tudtam elengedni. Egy-két szabadságot kiadtam magamnak, amikor tényleg nem érdekelt, mi megy a céges csatornákon, egyébként nap mint nap a hangszigetelő üvegfal mögül bámuló kibic szerepében vergődtem. Nem, másnak is van szabija, kibírja a cég, 1-2, sőt több hetet is kivesznek emberek, ami nem munkanap, azt élveznem kell jövőre.

És még egy fontos dolog: megint mintha I.-t gyaláznám, de komolyan mondom, ez nem fájdalmas, inkább csak valami természeti paraméter, adott körülmény tudomásul vétele: ő nem megy sehova. Szereti a szociális éltetet, de ez a fajta “menjünk most a vízi játszótérre, holnap meg az erdei kalandparkba” teljesen kifárasztja, kikészítik az emberek, a sok macera, ami a gyerekek mozgatásával, motiválásával jár. Engem is egyébként, de már egyre kevésbé, és egyre jobban élvezem, amikor a fiúk új mászókát fedeznek fel, és végre nem csak bámészkodnak, hanem elkezdenek szaladgálni kiabálva, hogy itt megy az űrhajó, jönnek a páncélok stb. Tehát amikor buja kis tervekről beszéltem, akkor mertem nagyot álmodni, majdnem a takarón túl, mert éppencsak összejött Gödöllő és Gödöllőn a habos süti, amiben alig van cukor, de mégis van, de szarom le, mert olyan finom, és remek az a hely, az egész. Mert volt ugye az az érettségi találkozó, és I. inkább lehozta másnap kocsival a fiúkat, hogy felvegyenek engem, így az ikrek le voltak kötözve egy időre – hahaha. Én meg lebzselhettem, egy ideig régi barátnővel, aztán családilag. Még angol reggelit is kértem, ami délig van, de éppen 11:56 volt, huh, és jutott tükörtojás, ropogós szalonna, napsütés, nagyon enyhe másnapra tökéletes volt, szóval máskor is merek nagyot álmodni.

De pl. a családi IKEA már nem jött össze, csak olyan program, ahova egyedül el tudtam juttatni a fiúkat BKV-val (és vállaltam, hogy haza is juttatom őket, ami nehéz dolog, mert lefáradva, kimerülve már nem méznyalás irányítgatni, sebességben tartani őket, holott szemem előtt fut ilyenkor a ledes visszaszámláló, még mennyi van addig, hogy egyszerűen elfekszenek a kutyaszaros járdán, mert fáradt a lábuk). Szóval jövőre több saját programot szervezek, aminél nem kell másra is alapoznom, illetve igen, jogsi. Megígértem a fiúknak. És erős seggberúgás az a jelenet, amikor megálltak egy éppen indulni készülő autó mellett, bámultak be, és kérdezték, hogyhogy a néni vezet, és a bácsi ül mellé.

Ellenben ebben a hónapban négyszer voltak kimenőn este, amíg a fiúk aludtak, hiába, külföldre szakadt barátokkal találkozni megfellebezhetetlen indok + az érettségi találkozó ugye. Már látszik, hogy nem az a nehéz, hogy legyen gyerekfelügyelet éjfélig, hanem hogy legyen reggel hatkor, és ha nincs, akkor élni úgy, hogy fürtökben lógnak rajtam, miközben én is csak úgy lógnék fürtökben.

Azt hiszem, ennél nagyobb (és esztétikusabb) számvetésre nem futja az időmből, magam mögött hagyom, szevasz, jönnek az új hónapok, csak annyit szeretnék mondani, hogy döbbenet, döbbenet, de már két karácsonyi ajándékot megvettem.

Szerintem ezt a dalt már megosztottam, de szerintem meg is fogom még (és szeretem a meleget egyébként):

 

 

7 thoughts on “#206

  1. Biztos nem tudnám annyiban hagyni ezt a házimunka témát, ez nálam érzékeny pont. Képtelen vagyok elhinni, hogy valaki nem látja a kupit. De még ha nem is látja, akkor is mindenki képes megtanulni, hogy minek hol a helye, meg ha mosatlan lát, akkor elmosogatni, na ne már.

    • Komolyan nem látja. Nincs benne bántás, pozícióépítés, ilyesmi. Nem látja. Olyan, mint a viccekben a szórakozott professzor, csak persze ez nem cuki dolog (belegondolva az sem). Nem csak a maga rumliját nem látja, másét sem. Pl. bármit tehetek, nem lesz soha semmilyen elvárás részéről takarításra, ilyesmire.
      Sok mindent próbáltam, nap mint nap dirigáltam, listákat írtam, állandóan menedzseltem, de egyszerűen utáltam azt, akivé ez a feladat tett: az állandóan basztatót, az állandóan figyelőt, feladatdelegálót. Voltak listái, amiket ide-oda kitett, elfelejtette nézni. És a végén én éltem olyan helyen, ahol felgyűlik a macskaszar az alomban.
      Azt hiszem, egyszerűen olyan intenzíven éli meg pl. a melóját, vagy amikor a gyerekekkel van, azt, hogy minden szellemi energiája elmegy, és teljesen lemerül nap/esemény végére. Komolyan gondolom, hogy ez válóók (amellett, hogy neki ez sokszor keserves egy élet, ilyen energiafelhasználással), de még nem adtam fel, csak most félre van téve, de bármi ötletet szívesen veszek. Szerintem itt majd szakember tud egyáltalán valami kivezető utat javasolni, lassan ideje időpontot kérni, ha stabilabb lesz a hétköznapi rutin. Én szívesen változtatok, ha garantáltabb a siker. .)

      Remélem, egyébként máskor nem bukik ki itt a blogon ilyesmi, nem akarom őt elemezni, szidni, ez most feljött, mert jobban befolyásolta az életem a szünet idején.

  2. Hm, a lista lett volna az ötletem, de ezek szerint próbáltad. Esetleg meg lehet azt próbálni, hogy ő tegyen javaslatot. Mi segítene neki abban, hogy ezeket a feladatokat ne felejtse el? Hozzon ő ötleteket, a saját javaslatait talán jobban magáénak érzi. Aztán lehet, hogy csak én olvastam mostanában túl sok pszicho-kommunikációs könyvet. 🙂

  3. szerintem ebben az a nehéz, hogy te nem tudsz az anyukája és coach-a lenni hogy ezt megtanítsad neki, főleg ha neki nincs rá semmi igénye. csak ő tudná megváltoztatni, ha zavarná (pl azért mert felfogná hogy neked mennyire megnehezíti az életed)

  4. Azt mondják az okosok, hogy ha meg is valósulnának az ilyenfajta változások, csak a következö kapcsolat profitálna belölük. Lehet benne valami. Nálunk is téma a háztartási munka, és néha eltünödöm, hogy anyósom hogyan nevelte a férjemet, ílletve hogy én fiús anyaként mit tehetek a jövendöbeli menyeim, illetve a nöi nem érdekében 😀
    Viszont a férjem öccse nagyon házias, teljesen más tipus, pedig ugyanaz az anya nevelte, szóval…. 🙂

    • No igen. 🙂 Levonhattam volna a következtetést abból, hogy ha valakinek az édesanyja háztartásbeli, és élete a háztartás, akkor ott a gyerekek hozzászoknak, hogy a házimunka egyrészt varázslatos módon megvan, sőt a másik félnek még öröm is. 🙂 Okosnak kellene lennem, hogy tanítsak mást a fiúknak, de nehéz, néha nem elkényeztetés, hanem egyszerűen kényelmesebb megcsinálni helyettük néhány dolgot. Ahogy I. helyett is. 😦

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s