#171

Az ilyen daloknak talán nem is lenne szabad léteznie, olyan szívszorító fájdalmat érezni közben, valaminek a veszteségét, amit birtokolni sem tudok, például ezt a dalt, amit szeretnék beszívni, mint a húsleves páráját, hogy a szemüvegem is elhomályosuljon.

Azt hiszem, nem is kell sok, hogy most ez legyen, mert egy kicsit éppen szerelmes vagyok, nem teljesen tiszta, hogy mibe-kibe, semmibe, csak az történt, miközben ástam a mindennapi kincsért az agyagot, sziklát, az árkot, a csákányomat belebasztam valami nagynyomású vízvezetékbe, és most is ott állok a permet alatt, ez csak víz, ez csak csákány, ez csak az agyag, a nyomasztó vidék, ahol meg kell élni, de ezt most nagyon szeretem, ezt az elázást.