#339

Az van, hogy a mindennapok kaleidoszkópszerűen újra- meg újrarendeződnek kisebb vagy nagyobb szopásokká. Ugyanazok az éles peremű, egyébként persze szépséges üvegszilánkok, csak az egymás mellé kerülésük esetlegessége adja az egyedi mintát.

Milyen szép. Ja.

A héten két alkalomra volt tervezve a szitter, igazi dúskálás. Lett volna. Tegnap jelezte, hogy késik, mert az előző szülő is késik. Fájt, mert így éppen a tovább dolgozás, a valamibe belemerülés lett fejbekúrva, hagyhattam mindent félbe, mentem a fiúkért az oviba, majd a játszótérre, és onnan mehettem később a magam dolgára. Ez is csak üvegcserép.

Sebaj, elmegyek a spéci orrcsepp receptjéért, a magánorvos írta fel, már nagyon fogytán, jön a nyaralás is, szóval akkor ez lesz a sajátidő. Utazni a négyeshatoson. Már ott, a rendelő ajtajában lett gyanús, hogy ha nem nyitják a kaput sem, akkor hiába jutok be a lépcsőházba, fent sem nyitnak ajtót. És hogy nem a magánrendelőbe adta le a doki a receptet, hanem a klinikára. Jó. Akkor majd máskor a héten, majd munkaidőből nyúlva elmegyek érte.

Mert a második szitteridő végül le lett mondva, dúskálás helyett maradt ez a szar, a villamoson vergődés, éppen a pótlóbuszra átszálláskor érkezem meg, tumultus, mindenki feszült, izzadt, nem jó, de visszafelé már elengedem a feszkót, akkor most ez van, ez a mintázat, kisebb belső utcákban sétálok, dzsentrifikálódás, aha, nem is rosszak ezek a házak, omlanak, de rajtuk a tábla, patinás okokból omlanak, azok kérem lövésnyomok, ’56 és a hősök, nem is olyan lebecsülendő, hogy itt sétálhatok nyugodtan, szép színes ez az üvegdarab, legalább van. És hazafelé beugorhatok a Lidlbe, az olyan, mintha külföldön lennék, ahol az utolsó áfonyás joghurt is egzotikus, csak mert ismeretlen a márkája, olcsó utazás, végül olcsó nem lett, de még kimért pisztácia is került.

Aminek a seggére vertünk itthon, és alakult, simult az este, csak sajnos Tomi kezdett el szédelegni, majd az éjjelt végignyöszörögte, vergődte, míg hajnalban annyira fel nem ébredtem a félálomból, hogy végül nagy jelenet árán beadtam neki egy adag lázcsillapítót. Most alszik. A héten már nem lesz ovi. Nem lesz munkaidőből lecsípett saját idő, időből lecsípett munka lesz, hogy a nyaralás előtt befejezzek mindent, és közben örüljek, hogy legalább nem ott, hanem még itthon, nyugiban jött ki ez a kis vírus, és szurkoljak, hogy Marci ne kapja el, vagy ha mégis, akkor gyorsan lefusson, hogy a nyaralásra. A nyaralásra. Arra felkészüljek. Hogy lesz.

Egyébként meg örülök, mi a faszt tehetnék, ha sírok, sem lesz más, mert azért meg fogok oldani pl. egy rövid kimenőt, és önmarcangolás nélkül lesz mesenézés napközben, és meg fogok mindent tervezni az utazáshoz, éjjel pedig olvasok, egyébként is tele a hűtő idegen nevű sajttal, felvágottal, light ciderrel, chorizoval például, ami hajszálvékonyra van szelve, és ha a fény felé tartom, minden karikán egy picit más a mintázat. Hús, zsír, porcogó. Ugyanazokból épül fel mindig.

1 thought on “#339

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s