#226

Tudom, ez egy énblog, ami ad egyfajta szabadságot, de az utóbbi napok, időszak felfokozott közlésvágyában elvesztettem valamit: talán az ülepítést. Mindent ész nélkül rögzíteni akarok, és nem is tudom, előfordult-e korábban, hogy lényegi változást tettem egy poszton, na, most eljött ez az idő: amiről még délelőtt azt gondoltam, hogy nagyszerű szövegjáték, estére hirtelen érzéketlen tahóság lett, és különösen ijesztő, hogy délelőtt ugyanolyan igaznak éreztem, amit leírtam, mint délután azt, hogy a délelőtt nem igaz.

Abba kellene hagyni a köldöknézegetést, mert tévedés, hogy a fóbiáim, szorongásaim érzékennyé tesznek a külvilágra, éppen ellenkezőleg: amikor azzal foglalkozom, hogy ne legyek totálisan fasz valakivel, addig voltaképp egy szemernyi figyelmet sem szenteltem a másiknak, csak magamnak. Már éppen ujjongani akartam, milyen jól esett, hogy a kettlebell edző a múltkor odagugolt hozzánk, amikor a fiúknak segítettem az öltözésben, és kedvesen megkérdezte, ugyan hogyan különböztetem meg őket. Már éppen azt akartam írni, hogy na, hát ez a kapcsolódás, nem a vicceskedő hunyorgások, amikor bevillant, hogy miféle kapcsolódás ez, lófasz, ez csak befogadás, esetleg egy kedves helyzet megteremtése közösen, de hogy én nem léptem a másik felé egy lépést sem, én nem vettem figyelembe, ő éppen kicsoda, az hétszentség, ő viszont igen.

Jó lenne bölcsebbé válni, stabillá, képes legyek úgy ülni a másikkal szemben, hogy őt lássam a saját inerciarendszerében, és ne csak a magaméban mozgassam, hamis figyelemmel. Vagy képes legyek a másik mellett ülni, és hagyni őt is vízszerűvé válni, áteresztővé, átengedővé.

Most ez elég jó éves tervnek tűnik, és ez magában foglalja, hogy elég jó szülő leszek, hogy jó barátja I.-nek, és a többi barátomnak is.

Addig is, rövid távon elég lesz, ha eljutok az IKEÁ-ba a két ünnep között, egyedül, ellenállok a szirszaroknak, erős szívvel megveszem az új IVAR polcelemet, bővítendő a könyvespolcot (persze gyerekjátékoké lesz a hely, persze), nem eszem mandulatortát, nem keresem a sós, cicaforma szalmiákcukrot (de ha szembejön, veszek, saját árnyékom át nem ugrom), és ott fogok ülni a forgóajtónál a padon, a kiskocsin a hosszú polcelem, rajta papírtáskában a szirszarok (mégis), és várom, hogy megérkezzen a család.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s