#225

Tegnap reggel még egész istenes volt, balhé nélkül eljutottunk az oviba szinte időben, T-vel megint remek volt a nemistudommi, tanulás?, csevegés?, utána igazán megható volt az ovis ünnep, és a fiúk csodásak voltak, annyira ügyesek, hogy több futólag ismerős szülő odajött, és gratulált, milyen örömmel mondták a verseket, a dalokat, csak onnantól valami eltört picit, mert Marci olyan erővel kapaszkodott a nyakamba, hogy ne menjek, mint oviban (sőt bölcsiben) még soha, és megfordult a fejemben, hogy a picsába, hazaviszem őket, de nem csak holmi karácsonyi bevásárlások vártak rám, de egy fogorvosi időpont is egy leesett tömés miatt, idén máskor nem lett volna rá mód, és a nyitott idegek nem voltak kellemesek, szóval mennem kellett.

És a beállt csípőm egyre rosszabb lett, ha sokat mozogtam, akkor egyre kevésbé sántikáltam, úgy festettem, mint Kevin Spacey a Közönséges bűnözők végén (hú, de nehéz leírni a nevét, erőt kellett vennem magamon, de baszki, az Amerikai szépséget is szeretem, nehéz), csak az volt a baj, hogy órákat sétáltam, egyre nagyobb pakkokat cipeltem, egyre jobban fájt minden tagom, ha leültem, a csípőm hamarosan teljesen bemerevedett, és utáltam mindent és mindenkit, a bonbonokat a dadusnak, a macskakaját a zabáló dögöknek, akik folyamatosan verekednek, és Szívem nem meri Doris miatt használni a macskawc-t, emiatt immár két helyre is pisil, ágyra, szőnyegre, nem jelöl, rendes adagokat hugyozik, így az oviba érés előtt, ötven kiló vacakkal még a macskahormonos vásárlást is megejtettem, és felszedtem a fiúkat, elvittem őket tornára, én viszont nem tornáztam, hanem leültem nézni őket, és kb az 5. perctől mindkét gyerek rajtam fetrengett, semmilyen játékban nem vettek részt, semmilyen feladatot nem követtek, kimenni nem tudtunk, és egyre magasabbra emelkedett bennem a tehetetlen düh és keserűség, és amikor Tomi a karateteremben kiöntötte a vizét a flakonjából, mindenki előtt picit kiabáltam vele, közben az egyik tornázós társam csendben feltörölte a vizet, és nagyon-nagyon remélem, hogy annak látszódtam, ami voltam: most éppen kimerült, de egyébként szerető édesanyának, és nem valami idióta fasznak.

Valahogy hazajutottunk, szaladtunk, mert Marci útközben bejelentettem, hogy be fog pisilni, ami a hidegben akkor sem vicc, ha végül csak megpisiltetem a Kazinczy Zsinagóga mellett. De kibírta hazáig. A szőnyeg csatakos Szívemtől, a fiúk a földön fetrengenek, fáradt vagyok, éhes, nem tudom, hogy telt a következő 2 óra, bekapcsolhatott a robotpilóta, aki ha nem is oldja meg helyettem a dolgokat, de helyettem priorizál, és képessé tesz ilyenkor arra, hogy ne zárkózzam be a wc-be, hanem adjak valahogy vacsorát, benti nadrágot, papírzsepit, végül befutott I., és átvette a balhét, és én csak ültem a kanapén féloldalasan, a párolódó macskahormonban, bort ittam, és olvastam, amíg a fiúk lefürödtek, és megnézték az esti mesét.

Aztán odajött hozzám Marci, bevackolódott mellém a pokróc alá, Doris a fejemnél ült, Tomi is odakucorodott, néztek rám, tökmagokat dobáltak szó nélkül az ölembe, hogy nissam ki, és talán a hormonok, talán a bor, vagy az ajándék idő, amit akkor kaptam, amikor tényleg szükségem volt rá, de teljesen beleborzongtam, hogy úristen, úristen, micsoda szeretet ez, ami felém irányul, és micsoda szeretet, ami belőlem fakad, és ha le is merülök, egészen kicsi idő után újra felbuzog, és amikor már a sötétben feküdtünk, két odalt a két gyerek szuszogott, a fejemnél Szívem, a hasát vakargattam, akkor egy prizmának éreztem magam, csak át kell engednem ezt az erőt, energiát, vagy ki tudja mit, és igaz, hogy utána Szívem megdermedt, majd felpattant, és a szokásos csontig hatoló macskasikoltozással megkergette Dorist, de aznap éjjel már nem verekedtek, és még reggel is tele voltam, és nyugodt, tiszta, mint egy kancsó víz, pedig Marci nem kelt fel arra, hogy pisilnie kell, csak miután minden pisis lett, és a tegnapi szőnyeg penetráns ecet és ammóniaszagot árasztott magából száradás közben, és hálás vagyok, hogy ezt megtanultam a gyerekektől (vagy legalábbis tanulom folyamatosan), hogy ez csak húgy, ez csak szar, ezek csak horzsolások, sebek, vágások, váladékok, ez csak valami járulékos szemét, amit fel kell itatni, megtisztogatni a lényeget, bekötözni, a végén pedig csak cserélni türelemmel a kötést rajta, ha mást már nem lehet tenni.

Azt hiszem, ez amolyan karácsonyi bejegyzés lett.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s