Momi mellei

Momi osztálytársam volt általános iskola alsó tagozatában, legalábbis egy ideig. Az a fajta kisgyerek volt, akinek folyton nyitva a szája, és már az első évek egyikében lebukott alsóbb osztályba, ahol végül megmaradt, és elvégezte az általánost. Határeset volt, édesanyja, akire most is tisztán emlékszem, dús, vérbő, vastag karú, korántsem buta nő, valahogy elintézte, hogy ne kerüljön Momi a kisegítőbe.

(A kisegítő legendás, félelmetes hely volt számunkra, magam előtt látom ma is a magas kőkerítést, amelyben kis kerek, rácsos ablakok voltak, azt hittük, azért, hogy a kisegítősöket elzárják a védtelen többiektől, nekem a kisegítő a Dudás volt, akire nagydarab, karcos, sebhelyes arcú figuraként emlékszem, látnom kellene most, hogy fesett akkor az iskola réme, a szinte artikulálatlanul hördülő, pacuha, lógó mackónadrágos kisfiú, szívem összeszorulna talán. De akkor nem, akkor féltünk tőle, nagyobb volt, idősebb is persze, legalább 10 éves, végül elnyelte a kisegítő, nem vette úgy az akadályokat, mint Momi. A kisegítőben egyébként, ha éppen akkor kukucskáltunk be, amikor szünet volt, korántsem Dudás-félék szaladgáltak, hanem leginkább cigánygyerekek, ügyes lepattintás volt az a kisegítő kétségtelenül.)

Az általános után nem tudtam semmit Momiról, egészen tavaly nyárig, amikor egy lelkes osztálytársunk (nyolcadikban anyányi mellű, felvágott nyelvű teremtés, tavaly a szklerózistól megtépázott, szelíd jelenség) évfolyamtalálkozót szervezett. Ott megjelent, harsány volt, cigarettázott, de annyira tartozott oda, akár a hadsereghez a markotányosnő, figyelt a beszélgetésekre, majd mondat közben kérdezett, döbbenetesen oda nem illőt, inkább olyasmit, ami közben az ő fejében futott, akár a fényújság, és Momi mintha azonnal részeg lett volna, pedig később csatlakozott hozzánk.

Aztán bejelölt a Facebookon, visszajelöltem, ennyiben maradtunk.

Tegnap este egy olyan kiemelt pillanatban néztem a Facebookra, amikor Momi fotót posztolt magáról. Az igen amatőr, telefonról feltöltött kép valami nyilvános mellékhelyiségben készülhetet, Momi nyaktól lefelé látható rajta, a pólója felhúzva, melltartót nem visel. A kép címe: “Fiúk?”
Megbabonázva néztem Momi testét, Momi melleit. Az első gondolatom szégyenszemre az volt, hogy az én melleim jobb mellek, a derekam szebb derék, az én testem jobb test, ami persze abszurd, hiszen mi a jó női test, mi a jó test, Momi talán 99 évesen is szívja az olcsó cigit, míg én addigra már elvittem magammal a jobb melleimet, szebb derekamat a nemlétbe. Egyszerűen az történt, hogy más idők máshogy harcolták le az ő testét, más háborúkban vonult a hadsereg után. Aztán a szomorúság és a szánalom kapott el, mi történhet, hogy valaki ilyen kétségbeesett közlendővel vágjon bele a Facebook hírfolyamok megkezdett mondatába, miféle fényújság futhatott Momi fejében?

Azóta is be-bevillan az a kép, ami persze percekkel később már eltűnt a Facebookról, törölte Momi vagy maga a rendszer, de már nem tudom elfelejteni, mit láttam a kerítés rácsos ablakán bekukucskálva, amikor éppen szünet volt. Tanulság nincs, azt hiszem. Fiúk?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s