#374

Hát ez szívás volt. Három hétre ütött ki ez a szar, a gyerekek persze egy nap után pörögtek, én viszont folyamatosan köhögtem, az orrom nem is dugult volt, hanem belül-hátul dagadt, orrhangom volt, torok irritációm, gyakori köhögési rohamaim, folyamatosan torokcukorkákat szopogattam, attól elmúlt. Igazából semmi extra, elhúzódó, arcüregre rámenő nátha, van ilyen, a nehezítés ez a kurva járvány, ahol nem csak baromi nehéz elérni a dokit, de az még feszült is, és utál engem. Legalábbis ez volt a sajátommal az érzésem, amikor telefonon végre elértem. De ez hagyján, bár persze szorongtam ezen is, miért nem gyógyulok, mi a szar. A másik a napi logisztika, hogy kaja legyen, hogy bevásárlás legyen, hogy a macskáknak legyen minden, a gyerekeknek is jusson ez-az, időtöltés, nyugalom, haladni kell a melóimmal. I.-nek teljesen behalt a munkája, és ha én beteg vagyok, ő mindig elkapja, és meg szarabbul van, szóval ez most nem volt ideális, én nem is tudom, mihez, Semmihez. Egy kurva szobában élek harmadik hete, amikor kiosontam az utcára, utolsó rohadéknak éreztem magam, aki másokat veszélyeztet, bűnöző, bűnös. A végén már nem is vágytam ki nem akartam már semmit, csak legyen ebéd, legyen minden befizetve, legyen a gyerekeknek ruha, napi asztmagyógyszert megkapják, legyen üres a mosogató, mossak fogat reggel, ó, már 11 óra, ez még reggel, ha az emberen alul még pizsama van, de már nyolc óta megy a meló, a meló, a meló. Az haladjon, Abból van a pénz, abból van az élet, szeretem is, és mindig van még egy feladat, ami nincs kész, és ki, ha én nem. És a fiúkak mindjárt kéne egy kis figyelem, ebéd, félbe kell hagyni mindent.

Szarul ettem, sokat, semmit nem mozogtam, mondván, pihenek, semmit nem pihentem, mondván, dolgozom. Kevés dolognak örültem szívből. Kevés jó szót tudtam leírni akár magamnak, akár másnak.

Még múlt héten berendeltem egy PCR öntesztet, lassan, de végül befutott, tegnap reggel összeszedtem a mintát, megkapták, ma meg is írták online az eredményt, negatív. Örülök neki. Örültem volna a pozitívnak is, mindennek, ami több, ami addig volt, a nemtudás. Most már tudok. És tudtam írni végre egy szerkesztőnek, ide is, és talán még ide-oda írok, de én ebben tényleg béna vagyok, ide-oda helyett végül csak ide. Hogy már egész jó, mert a saját normám szerint legálisan mehetek ki az utcára, a gyerekeim elmennek hétfőn oviba, mi történhet, max. hazahoznak megint valamit, hahaha.

A konstans bal oldali fejfájásom pedig egyre gyanúsabb, szóval írok a fogorvosomnak, hogy nézzen már rám (na, ezt milyen könnyű megszervezni, ha az ember nem aggódik azon, hogy pozitív), és ha ő megnézett, akkor jön a magán fül-orr-gégész, és nem mondom, hogy leadnom azt az 5-6-8 (több?) kilót, de elkezdek újra mozogni, egészségesebbnek kell lennem, ha jön a következő szopás.

És kiveszek szabit, lassan nincs annyi munkanap hátra az évből, amennyim még van. Elmegyek könyvesboltba. És nem a Fittlife keserűen édes cukormentes sütijét fogom megvenni, mert kevés benne a kalóri a, hanem ezután a három hét után, amikor megint kétpofára ettem a sima, mezei csokit, kijár a jó sütemény, pl. az év tortája cukormentesen, na, az bejött, ott van az Agave kázévó mellett a Jókenyér, egy könyv, egy süti, egy kávé, bármikor elővehető vágyak ezek. És ha néha köhögök, akkor megnyugtatóan mosolyoghatok a másikra, már ha látja az arcom a maszk alatt.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s