#421

A tegnapi magasztos és mély galambposztoláshoz persze kell a kiegészítés. Már a poszt után írt rám egy másik madármentő, akit korábban kerestem, de el nem értem, azért írt, hogy kifaggasson. Hogyaszongya mi történt. A madár elpusztult, írtam. De miért. Hát ez jó kérdés, válaszoltam, nem tudom, nem láttam rajta okot. Gubbasztott, nem mozdult. Azt úgy kell, írta erre, hogy az ember óvatosan kihúzza a szárnyait, ellenőrzi, hogy sérültek-e, ugyanígy a lábakat, sebeket, esetleg rácsavarodott kötelet, zsinórt keresve, aztán a csőrt kell kifeszíteni finoman, belenézni, lát-e az ember valami göböt, elzáródást, lerakódást vagy kiütéseket a csőr, a szem körül. Aha, válaszoltam magamban, és hirtelen én lettem az a kedves idős nénike a viccben, a bucsuban.

– És tessen mondani, mennyiért van ez a szép kisjézuska medál?

– Ötszáz forint.

– Ötszá’?? Ezé’ a kis szaré’?

Szóval persze mindig lehet még többet tenni, még jobban jelen lenni, sőt beadni a gyógyszert a galambnak, hiszen a madármentés tanfolyamon volt alkalmam egy hidegre hűtőtt, döglött jószágnak betolni az infúziót, de az a helyzet, hogy tőlem tegnap ennyi telt. Most ez volt a nagy dolog.

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s