#413

Ma éjjel megszületett kollégám fia. Ő az egyetlen irodába járó kollégám, aki még nem kapta el a covidot, emiatt, mármint hogy neki és a mindenórás feleségének ne adjak át valami csúfat, teszteltem múlt vasárnap egy nem kellemes, de alapvetően átlagosnak tűnő náthafelére, és döbbentem meg a hamar előálló pozitív eredményen. Másnap már negatív lett a teszt, ami a kitartó, de továbbra sem durva tünetek mellé nem a megkönnyebbülést adta, hanem a lelkiismeretfurdalást, miszerint a semmire vonulok karanténba, és veszem ki a gyerekeim egy hétre a suliból. Persze nem a semmire, mert fals pozitív nagyon kicsi eséllyel áll elő, főleg ha az ember tünetes is. Arra mindenképpen jó a karantén, hogy egy viszonylag csendes életről is behizonyítsa, hogy valójában ízek, ingerek és kalandok boldog kergetőzése ehhez a kurva lakáshoz képest, ahol az enyhe tünetek miatt voltaképp végig dolgoztam, csak még a kicsattanó gyerekeim is a fejemen ugráltak.

Holnap lejár a karantén, és szabad leszek. Mehetek ki a rettegésbe. Marcit tesztelem ma, mert tünetmentesen lehet beteg, és holnap lenne az elsősök éves második, egyben utolsó templomi éneklése, az elsőt kihagyta, akkor voltunk a deltában, igaz, épp kijutottunk a karanténból, de az jobban megrángatott minket, őket is, így nem egy bő egy órás templomi fellépésre akartam kitolni a fiam a világba 10 nap bezártság után. Cserébe végigültük a misét, és sírtam, mert olyan szépek voltak a többiek, csak Marci nem, csak ő maradt ki, és borzongtam, lúdbőröztem, pedig nem is vagyok hívő, vagy ha igen, akkor sem katolikus. Ha Marci negatív, akkor énekel, és rettegek, mert egy órán át lesznek kint az oltárnál egy nagy templomban, bár leülhetnek, de mégis csak 8 éves, hogy fogja bírni, habár gyönyörűen énekel. Tényleg gyönyörűen. A nyílt napon gratuláltak a szülők. Különös érzés, hogy ilyen büszkeség van bennem, de nem érzem semmire fontosnak ezt a gyönyörűséget, csak annyira mégis, hogy Marci tud gyönyörködni és gyönyörködtetni, és kezdi ezt érezni, átérezni.

Ha Marci negatív, és megvolt a mise, akkor mehetek tovább rettegni, mert szavazás, és rettegek, rettegek, borzasztóan, mert ennél az is egyszerűbb lenne, ha semmi esély, de van esély, annyira hiszek ebben, és ezt a van esélyt elveszíteni sokkal rosszabb lesz, mint a semmit. De csak nem. Evésbe sem menekülök, mert éppen belekezdtem egy tornaprogramba, 8 hét, valamennyire odafigyelő diéta, ezt húzta keresztbe az omikron, 2 hetet toltam le, és másfél kiló lement, azóta ki kellett szállnom aprogramból, és csak igyekszem, ne zabáljak az 50 négyzetméteren, és mozgok, mert dolgozom, és egy lépésszámláló szenzort tesztelünk, mérem a lakást, akár egy börtönt, csak nem tudom pontosan, mi is méri jól, a telefonom, a sportórám, a szenzor, vagy én, ahogy fennhangon mondom, hogy kétszázhuszonöt, kétszázhuszonhat vagy hogy is számoljam, ha fordulok.

De a lényeg, hogy a kisfiú éjjel megszületett, és hétfőn is lesz kert, és mehetek vissza önkénteskedni a Mandákba is, és sokkal hosszabb tesztutakra mehetek végig az Andrássyn, lakás, iskola, iroda, többezer lépés.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s