#412

Ezen a héten már nem voltam kint anyámnál, mert azt mondta, most már jól van. Tartalékoljuk az időt arra, ha kísérni kell kemóra, ilyesmi. Szövettan még nincs. A hangja vidám a telefonban, bár ez csalóka, mert a nagyműtét utáni reggelen is úgy vette fel, hogy nyelt egyet, majd kicsit rendreutasító hangon megkért, hívjam már vissza, mert éppen reggelizik. Forgattam a szemem, de csak magamnak, színészkedve, és emlékszem a rettegés elmúltára.

Ez a poszt jobbára róla szól, meg persze rólam is, ahogy róla szólok. A történetem, amit elküldtem a Litera pályázatára, harmadik lett. Itt olvasható. Egyszerre volt erős szorongás és erős büszkeség. És persze ott volt, van bennem, hogy csaltam, mert félreértették, máshogy olvasták, középiskolai osztálytársam, aki maga is indult, észrevette a Litera oldalán, ő maga megosztotta saját idővonalán, más osztálytársaim is írtak, gratuláltak, valaki hozzátette, annyira valóságos, ahogy és amiről írok. Hát, akkor hazudtam, mert más lett az olvasat, bár sosem mondtam, hogy igaz, amit írok, mert voltaképp egy szava sem, És most ezek szerint úgy is hiszik, hogy ez annyira, hogy szinte. Akkor mégsem hazudtam. De büszke, az vagyok. És persze a fotóhoz tartozik, hogy rögtön észrevettem, nagy a seggem, meghíztam, eltunyultam, és ez olyan jó érzés volt, ez az aggodalom, hogy egy kicsit újra számít, nem is a segg, a mérete, hanem a régi ruhák, amiket úgy szerettem, és nem csak az a két nadrág, ami rám jön, hanem a többi, még várnak rám, és én nem dobom ki őket, majd írok róluk valamit egyszer, és mindenki azt fogja hinni, aki olvassa, hogy igazából ez a kövérkés, puha, szorongó ember valaki más, nem én, csak milyen jól írtam meg, hogy aztán bele is fogyok a történetbe, akár a nadrágokba.

1 thought on “#412

  1. gratula a 3. helyhez!!! szerintem egy novellánál teljesen egyértelmű hogy fikció, emiatt ne aggódj 🙂
    és nagyon csinos vagy 🙂
    a kihízott ruhákat én is sokáig raktároztam, most kezdek megszabadulni tőlük hogy nem visszament egy mérettel az alakom hanem még egyet nőtt 😀

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s