#407

Ma elmentem egy Ultrarövid Terápiára, ezt néztem ki elsőre magamnak, tudatában annak, hogy ez kevés lesz, de gyors tüneti kezelésnek akár jó is lehet.

Nagyon intenzív volt, amennyi ebbe a bő másfél órába beleférhet, az benne volt, megviselt, megkönnyebbített, és hagyott egy űrt is, a vágyakozást, hogy jó lenne még máskor beszélni, megmagyarázni dolgokat, rájönni, nos, erre nem kaptam választ, ez nem ennek a metódusnak a része. Még ülepítem, mit is, de keresem a következő lépést. Talán a mai terapeutának írok, de lehet, hogy éppen nem ő lenne a jó, nem tudom.

Az nagyon érdekes volt, hogy ebben a sűrű időben meg lett idézve apám is, mint jelenlévő, és nemcsak vele, de helyette és kicsit rajta dolgoztam, az ő története is alakult. Leegyszerűsítő konyhapszichológia, de mintha mi lennénk az a generáció, aki már érti a terápiát, a létjogosultságát, és megérti az előző generáció kihagyott terépiáját, és már figyel a következő generáció, a gyerekek terápiájára, és három zsákot is cipelünk, én nem tudom, ez régen hogy volt, egyszerűen csak ittak az emberek, mint apám, vagy Zolát és a Bruddenbrook házat olvasták, Szabó családot hallgattak, Szomszédokat néztek.

Anyám egyébként jól van továbbra is, és ez is elhangzott a mai alkalmon. Hogy ez fontos, hogy jól van. És két hetet jártak már az ikrek iskolába, és lekopogom, nem betegek, és nagyon erős megkönnyebbülés nekem, hogy most az omikron dúl, ha el is kapjuk, akkor egy hét múlva sanszosan mehetünk vissza iskolába, dolgozni, és egy hét alatt nem lesz olyan változás anyámmal, amit ne lehetne egy karanténban nyugodtan végigülni. Részleteket nem is nagyon szeretnék többet ide írni, lesznek még biztos sokkoló hírek (bár az, hogy rosszindulatú, az már szinte ki van mondva), idegesítő várakozás leleltre, reménykedés műtétre, kórházi agybaj, de elkezdett az egész darabolódni dátumokra, teendőkre, és már bejött a szervezkedés február végére, hova foglaljunk családilag asztalt, hogy megünnepeljük a születésnapját. És nekem pedig el kellene jutni alsóneműt venni, fodrászhoz, az ikeknek nagyobb benti cipőt venni, nincs menekvés. Szerencsére.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s