#404

A keresett oldal nem található.

Akkor nincs mit tenni, mást kell keresni. Nem bánom, hogy elment ez az év, még most, az utolsó napján is tud bántani, ebben igazából én vagyok a segítségére, ugyanis kezdem magam belelovallni, mennyire socially awkward vagyok, és újra átélem a régi szilveszteri bulimeghívás rettegéseket (no meg egyéb közösségi, interperszonális szorongásokat).

2021 nekem a veszteségek és a bezárkózás éve: volt, ami elveszett, volt, amit elvesztegettem, de az év utolsó heteire, napjaira valamit újra elkezdtem gyűjteni, kis erőt, több óra alvást, bizalmat a testemben, másokra figyelést. Nem fogadalom, csak fogadkozás, de jövőre többet szeretnék másokkal lenni, találkozni olyanokkal, akikre csak gondolok, beszélni velük igazából, nem csak hozzájuk a fejemben. Remélem, olyanokkal is, akik itt olvasnak néha, köszönet, hogy jöttök ide, nem szoktam leírni, de most pótlom: fontos nekem.

Vannak még fogadkozások, több idő az ikrekkel, fogyás, erősödés, munka máskép, írás, sok olvasás, de ezeket holnap is megfogadhatom, most elég annyi, hogy van egy Frei fagyasztott torta a hűtőben, rá gyertya, némi születésnapi ajándék az ikreknek, a macskáknak, embereknek elegendő étel, alom, áthúzott ágynemű, nemsoká tolok egy 15 perces pilatest (amit már lealkudtam magamban a 35 percesről), egyszóval ha egy újabb évre nem is, de egy következő napra nagyjából felkészültem. Nektek is hasonló jókat, vagy hasonlóan jó dolgokat legalább holnapra és a hétvégére!

#403

Valahogy két hete volt egy mélypont. Letoltunk a covidot, a karantént, a fiúk visszatértek az iskolába, én dolgoztam, mint a kisangyal, aztán négy nap iskola, majd egy kivett nap és pulmonológiai kontroll után az egyik gyerek elkezdett taknyolni, hétfő reggelre olyan takonyfeje lett, hogy maradt otthon. Négy kibaszott iskolai nap után. A covid után. A covid előtti három másik taknyos és/vagy köhögős és/vagy lázas szar után. Mindegy, legalább nem covid. Csütörtökre a másiknak lett takonyfeje, az egyik már egészen jól volt. Pénteken mindketten otthon. Hétfőn ment az első takonyfejű, immár csak reggeli köhejekkel, a másik meg otthon taknyolt, és aztán hopp, durván be is lázasodott keddre. Nem tudott kikelni az ágyból, sírt, nyeklett-nyaklott. Nabaszki, miféle posztcovid ez? Sokszervi gyulladás? Elvittem a már nem taknyolót reggel az iskolába, a Blaha aluljárójában még kiszúrtunk egy dupla Ninjago számot, kiszórja a Legó az újságjait, nem jönnek már újak, ellenben összecsomagolva olcsóért az emberé lesz az amúgy irreálisan drága, filléres műanyag, de sebaj, örömöt veszek, persze már hazafelé az iskolából, hogy fog örülni a kis beteg, szóval jöjjön Jake meg a punkfrizurás gonosz 1699 Ft-ért. Ott, a sorban vettem észre, hogy nincs nálam pénz. Annyira elkeseredtem, hogy a mögöttem álló, nyugdíjasnak tűnő nénike megkérdezte, ugyan megveheti-e nekem. Majdnem sírtam. Nem, köszönöm, hazaugrom meg vissza, tessék nekem félretenni. És mentem haza, hogy induljak vissza a rohadt punkfrizurásért, és akkor a Dohány utcai kereszteződésben várt egy autó, amíg várt, üvöltött belőle valami metál, nagyon pörgetős dob, én nem tudom, miféle, nem értek a kategóriáihoz, de ahogy ott álltam, arra gondoltam, hogy lehet, hogy a büdös faszba lehet, hogy én eddig nem jöttem rá, mennyire együtt tud rezonálni a lelkem ezzel a zenével. Hát rezonáltunk. Pedig akkor még nem tudtam, hogy másnapra a másik fiam is kidől, és ez nem a takony volt, ez egy új szar volt, magas lázzal, hasmenéssel, sok hasmenéssel, de valahogy ott a kereszteződés után már jobb lett, a doki megnézte a fiam, nem sokszervi, sima vírus, akkor ez van, majd jobban lesznek, és tényleg. Az iskola utolsó hetére összekapta magát mindenki, és volt karácsonyozás, és az egyik fiam osztálya videós műsort készített, a másiké élő koncertet adott elő az iskola udvarán, és a Pásztorok, keljünk fel dalt soronként más fiú énekelte, és amikor az én fiam jött, akkor az olyan szép volt, hogy a kölcsönkért videóban (mert nem volt eszem videózni, csak nézni, nézni) hallatszik a videókészítő felhorkanása. Nahát. És nem lesz a fiam énekes, sem zenész, és nem erős a hangja, a videón nem is hallani annyira, mint élőben, de olyan szépség csendült akkor fel nekem, hogy egészen betöltött, és megnyugodtam, hogy ennyi jár a fosásokért, a kevés alvásért, a szorongásokért, hogy aztán szépséget gyárt valamelyik, örömmel, mindenféle nagyobb terv nélkül, egy ledes, villogó mécsessel a kezében, aztán műsor után ő is érzi, hogy ez valami volt, mert kérte, hadd fusson előre a sarokig csak úgy, aztán újabb sarokig, olyan szilaj öröm járta át. A másik is eléri ezt, tudom, csak ő még görcsöl, sokat görcsöl, szóval van teendő, de mézeskalácstésztát nem keverek, ki tudja, hány év óta először vettem boltit, és nem fogok főzni, csak fóliázott kacsacombot bulgurral, és halászlét is rendelünk, és a fára továbbra is papír, valamint műanyag díszek kerülnek, immár az őrült lelkületű Loki cica miatt, és lesz Minecraft dögivel, és ha megint betegek leszünk, akkor majd keresek megint valami rezonáló zenét.