#402

Na, hát amennyire vidám voltam, annyira el is fogyott az a láda aljából összekapart liszt arra a rohadt utolsó lángosra vagy fánkra vagy én már nem is tudom, mi volt a mesében, ami csak gurult, gurult, vajaspánkó, hát persze, ezt adták elő a ballagó ovisok, szóval elgurult a pánkó, a viszonlátásra, semmi kedvem, semmi vidámságom, lejárt a karantén, lejárt az ikreké is, ma jár le I.-é, fos egy időszak volt ez, mert már múlt hét óta dolgozom, és home office és home school és szórakoztatás és takarítás, és a kismacska édes, de egy gyilkológép (de édes persze). És bennem a szorongás mégis, hogy mindig kapar a torkom felül, és nagyon-nagyon sanszosan reflux, az ideges fajtából, de jó lenne elmenni megnézetni, van egy magán doki, remek, bízom benne, csak megint idő és pénz. A macskákat is vinni kellene újra orvoshoz, és a gyerekeket is. Jó lenne gazdagnak lenni. Nem aggódni a karácsonyon, nem ügyeskedni, hanem valódi értéket, környezetbarát, hazai, jótékony és szórakoztató dolgokat beszerezni könnyedén, ja, enni is így kéne meg voltaképp mindent.

Amúgy nem vagyunk mi különleges család, hogy így beszoptuk a vírust, mi egy átlagos család vagyunk, a kis cégnél, ahol dolgozom, már van másik kettő is, és tudhattam volna, tudtam is, csak megélni végül más.

Ezt meg csak úgy, ilyen most a hangulatom, hogy jön egy sms pár napja, ránézek, és első gondolatom az, hogy nahát, apám érdeklődik, hogy vagyuk, milyen furcsa, nem szokott sms-t írni, nem használ mobilt, és csak a második gondolatom, hogy az apám meghalt a nyáron. És egy éjjelt vártam, míg válaszoltam, és addig nem volt bennem semmi szomorúság, csak a válasz elküldése után, hogy talán valamit én most visszautasítottam, csak nem tudom, mit is.

#401

Ültem pár napja a kádban, engedtem a vizet, és öntöttem bele a gyerekek teljesen mellőzött habfürdőjét, csillámos habfürdő, ragyogó kalandok illattal, és sem ragyogás, sem kaland, de legkevésbé illat, abszurd volt nézni a felhabosodó, szagtalan vizet, mint valami illusztrációt, nem igazi életet, inkább nevettem, mint fájt a szívem.

Egyébként azóta már át-áttörnek az illatok, és ezzel együtt az ízek is többé váltak sósnál, édesnél. Sovány eredmény. Mert azóta az egész család elkapta, tőlem, a beszaritól, a fóbiástól, aki bele tudott abba betegedni, hogy ugyan kit fertőzhetett meg véletlenül, na hát most pontosan tudhatja, mert mindenkit maga körül, bele is betegedett megint, de végül az ikrek egészen jól viselték-viselik, és I. is, benne is dolgozik két oltás, talán azért, sőt ő Favipiravírt is kapott.

Az azért fájt, hogy az ikrek két osztályát lezárták, karanténba került egy rakat gyerek, és most úgy tűnhet, vidáman írok erről, de napokig volt rajtam a nyomás, a szorongás, a magyarázkodás vágya, de kinek? És ugyan mit mondtattam volna: Hogy gőzöm nincs, hogyan kaptam el, óvatos voltam, bkv-n, boltban, állatorvosnál mindig maszkos, de végül ide magyarázkodom, a blogba, mea culpa, remélem, a monitor másik oldalán valaki bólogat, és kapok penitenciát.

Mert egyébként szerencsések vagyunk, úgy fest, megúsztuk, és van pénzünk enni-inni, rendelni, és van lehetőségünk két kisgyereket is leültetni az online oktatáshoz, és így nem fognak sokat hiányozni ők sem, a többiek sem, és én tudok távolról dolgozi, és akarok is. És a legjobb, hogy ha kijutok a karanténból, akkor végre kapok egy óriási csomag nyugalmat, moziba akarok menni, be akarok ülni étterembe nyugodtan enni a Croque Madame szendvicset, és a gyerekeim is moziba akarom vinni, és talán újra járni edzőterembe.

De nem is, mert a legjobb ez, hogy felkelek reggel, kimegyek a kis szaros Lokihoz, aki még elszeparálva él sokszor (lassú összeszoktatás), és ez fogad, egy ilyen világ, benne a napvirágaim, és benne én is, csak most erről az oldalról.

#400

Ez kellően szép és kerek szám, szóval nem is veszem fel a fényét, csak idecsillogok kicsit, hogy egy napnyi őszi idill és lombrugdalás, kézműves sütizés után lebetegedtem, és több napnyi fizikai szarullét, lelki emésztődés, három negatív gyorsteszt (Nincs. Semmi. Baj?) után ma csak meglett a pozitív PCR. Meglátjuk, mire futja a duplaoltásból, a kézműves, mindenmentes sütizés feltöltődéséből.

Egy valami biztos. Kaptam valamennyi időt a jövőben, amikor nem kell aggódnom, hogy ami bajom van, az az-e. Nem az lesz, mert _ez_ az, ami az. Sok lesz ez a 10 nap, de mindenki kellően megszeppent körülöttem, hogy ne csak a lakás állapota miatt ne aggódjam. Most máshogy sem kell csillogni. Viszont ami nagyon fáj: hiába raktam össze több kupac ‘még jó’ szemetet, ma nem pakolhatunk ki a lomtalanításra. A szemét is marad, most minden marad.