#399

Amikor barkochbáznak, hogy: Ember? Nem. Szőrős? Igen. Négy lába van? Nem. Kettő? Igen. Minótaurusz? Igen!

Amikor ezt írom ki egy mommygroupba: “Ahogy gugolok a teljesen néptelen, de kivilágított parkban a közkútnál, pocsolyát locsolva, hogy a zoknis lábával a combomon, a másik cipőssel a földön egyensúlyozó fiam levetett, szaros cipője talpát moshassam, és közben a kút tetejére oda van téve a telefonom, mert a fiam kérte, hogy az a jó zene szóljon, amit korábban mutattam, így hát üvölt a Paint It Black.”

Amikor látom, hogy Loki, a kismacska egyre szebb és nagyobb és rosszabb, és úgy fest, Felv-, így összeereszthető Szívemmel, lassan, apránként.

Amikor tudom, hogy a pincebéli kicsik, Loki testvérei bolhátlanítva vannak már, mindet megfogtuk, megdögönyöztem egytől egyig őket, esznek, rohangálnak, és hamarosan féreghajtót is kapnak, és úgy fest, több gondoskodást, mint amire egy átlagos utcai macskának esélye van.

Amikor nézem az érzelemkezelési problémákkal küszködő fiam, és látom, hogy boldog, hogy boldoggá tettem, ahogy a testvérét is, ahogy mindkettő boldoggá teszi magát azzal, hogy ott van éppen, ahol van, a vastag avart rúgva, és nem máshova gondol.

Akkor éppen ott vagyok én is, ahol vagyok, és most, hogy írom, odagondolom magam, közben ide is, hogy végre megint el tudok kezdeni írni posztokat, és folytatni is tudom, és elhiszem, hogy ha más nem, akkor majd lesz itt még poszt előbb-vagy utóbb, akkor most ennyi, egyébként sem most van pontosan, hanem egy órával másképp, de úgy is jó.

1 thought on “#399

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s