#392

Érdekes napok voltak ezek, beszorultak, de aztán egyre nagyobb teret adók. Tegnap volt apám temetése, jó volt ez a pokoli melegben, összefolyt arcok előtt, mindannyiunkon izzadságcseppek folytak, kicsit elsírtam magam, csak abból látszott, hogy az orrom is törölni kellett. És ezzel most egy időre, vagy valamilyen módon valaminek vége.

Lesz majd hagyatéki papírozás meg átírni a vízet, a gázt, a többit. De már sok napja, hogy nem jut eszembe a gondolat, mint egy száj elé kapott kéz, mégis hogy lehet ennyire önfeledten nevetnem, csacsognom, holott. Nincs már holott, majd kanapét kell venni anyámnak, mert az ágyakat ki kell dobni, meg kiment a kukába pár szőnyeg, és a kis panelben is egyre nagyobb a tér, apám egy urna mellé kitett, majd emlékül hazavitt fényképpé vékonyodott, és tegnap a szűk családi körben előkerültek más fotók is, nagyszülők, dédszülők porcelános arca, idegen vagy ismerős neve, foglalkozások, sosem hallottam még így együtt, szóval a kis panelba most meg lesz hívva pár rokon, én meg majd felírom ezeket, Széll papa, az államosított szabósága, Kunsch dédapa, akinek autója is volt, az autó is befér meg a szabóság, meg az énekes nővérek, anyám nagynénjei, a nevükben van umlaut (zsidók vagy svábok, súgja oda a sógornőm, én csak vállat vonok, eddig nem is léteztek, most meg előbukkantak a semmiből, tudom is én, hát nem mindegy?). Apám meg a semmibe ment, és éppen annyira lett valódi, mint az eddig sosem említett dédapa a semmiből. Persze apám más, mert hozzá járt emléklap, sőt Emléklap, mint az évzárón, csak ez fekete, kettéhajtható, és benne egy szépen nyomott papír apám hamvasztásáról, kapott kódot is, dátumot, mellé csúful fénymásolt kórházi elbocsátó a halál okáról, okairól, súlyozva, amit aztán fejcsóválva, nevetve mutatok körbe, most ez komolyan mi, miféle emléklap ez, hogy tüdőgyulladás?

Közben egyre kevésbé fontos már, hogy mások másfajta gyászt gondolnak mögém, én pedig imposztor leszek, érdemtelenül kapva figyelmet, tapintatot, már nem gondolnak semmit, én pedig nem leszek imposztor legalább ebben, már a gyerekeim miatt aggódom, most először töltenek időt a másik nagyszülőkkel, ott aludtak egyszer, kétszer, ma jönnek is haza, és szabadságon is vagyok, csak úgy, blogposztot írni a kertben, és kicsit aggaszt, hogy a gyerekeim egyelőre egyáltalán nem bánatosak, hogy nem vagyok velük, és a munkahelyem sem keres, és kicsit örülök, hogy a gyerekeim így is örülnek, hogy nem vagyok velük, és a munkahelyemen is csak a tér lett nagyobb.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s