#387

Ma el kellett búcsúzni az egyik cicánktól. Néhány hét alatt jutott el idáig a dolog, számomra még feldolgozhatatlan. Csak róla tudok beszélni, csak rá tudok gondolni. Minden, amit ezekben a hetekben, főleg az utolsó napokban csináltam munka, családi élet, egyáltalán élet nevén, minden csak erőfeszítés árán ment, hogy legyen valami normális. Minden, amit a napok hordoztak, csak Doris életének viszonylatában volt fontos. Hogy van. Evett-e. Pisilt-e. Fel tud-e állni. Mikor megy újra orvoshoz. Mikor jön onnan haza, és mire van akkor szükség itthon. Bárhol elsírtam magam. Bárhol elsírom magam. És minden, de minden itt van, a nagy kérdések, a döntések, az értelme a dolgoknak, a szenvedésnek, embereknek, állatoknak.

Tudom, hogy abszurd módon erős a reakcióm. Talán mert életem első gyásza, talán mert kibaszott nehéz idők vannak mindenki mögött, talán mert a macska, minden macska, ez a macska, Doris, nekem valami kulcs, forog bennem Doris, keresi a zárat, amit nyithat, egyelőre csak vergődöm, ahogy forog bennem, remélem, valamit ki fog nyitni, és valami beárad, valami kiömlik, és én zsebre teszem örökre a kulcsot, és a kulcs zsebre tesz engem.

Három hete még a laptopomra ült. Most is ott ül. Remélem.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s