#384

Megcselekedtem, amit.

Elmentem hajnalban az üzemorvoshoz, megtudtam, hogy így látszatra, hallászatra egészséges vagyok, covidon nem estem át, pedig úgy vártam a teszt kimenetét, mint a kaparós sorsjegy eredményét, persze, nem lesz öt misi, de azért mégis, a nem nyertért meg sem vettem volna. Azóta már látom a pozitívumot, tehát akkor semmi, amit eddig éreztem, az nem covid. A mérhetetlen fáradság. A torokkaparások. A hőhullámok, a hidegrázások. A szívdobogások. A mániás és passzív szakaszok. A falási hullámok. A körömvágás utálata. A kapkodva elküldött okoskodó emailek, amelyek után újabb, magyarázónak szánt emaileket írok. Hát jó. Akkor ezeket lehet tovább nyugodtan, nem adok tovább semmit.

Aztán elutaztam a szüleimhez, és tényleg ültem velük egy szobában, hallgattam, magyaráztam, persze maszkban, és valamiért ott okos voltam, meggyőző, határozott, és segíteni képes, és nem volt az a szörnyű érzésem, hogy nem kellett volna így, oda, akkor, hanem azt éreztem, hogy most ennél jobb nem történhet velünk, a legjobb helyen vagyok. Anyámat megnyugtattam, apámra figyeltem, kiütöttem pár hülyeséget (“nem kérjük az oltást” vagy “nem engedem apádat többé a kórházba”), és az is bebizonyosodott, hogy a rémhír, miszerint apám egyáltalán nem emlékszik arra, hogy kórházban volt, nem éppen igaz. “És apa, milyen volt a kórház? Szar.” Azt éreztem, hogy most anyám elhiszi, felhívhat engem, és ha legközelebb nem ért semmit a világból, nem fogja rejtegetni az érzést holmi félelemből, hiszen valaki úgyis leteremti. Ez van az én pakkomban is, ezt ismerem, ilyen könnyű máséból kiszedegetni a betonkoloncot, legalább egy kis törmeléket. Vagy alulról fogni azt a pakkot egy ideig. És jó volt, nagyon jó volt, hogy Gödöllőn nem kell az utcán maszk, nincs is tömeg, és láttam, láttam mindent, nem volt szép a táj, milyen is lehetne, de láttam, hogyan nem szép. Anyám pedig egy szakaszon elkísért, és volt erőm kérdezni a családról, eltűnt nagynénikről, megkérdeztem, hogyan vesztette el apai nagybátyám (akit már rég elvesztettünk) a karját, és anyám csak annyit mondott, hogy szerelmi ügy volt, kiugrott a vonatból. Mert az anyjának soha senki nem volt jó. És tényleg, apámnak nincs unokaöccse, unokahúga, egyik testvérének sem lett igazán társa, gyereke, apám volt az egyetlen, aki valahogy kitört a vidéki kocsmárosné harsány zsarnoksága alól, emlékszem, mert még pár évig visszajárt velem, veszekedtek a konyhában, minden alkalommal, de a nagyanyám a kocsmában a söntéspultra ültetett, Leo jégkrémmel etetett, és borítékos sorsjegyet téphettem egy fémkarikáról. Nem nyertem meg az ötmilliót akkor sem.

Aztán visszavonatoztam Budapestre, és a karanténban lévő testvéremékhez mentem fel, közel a kockázathoz, a veszélyhez, de a veszély egy egyszerű, unatkozó család volt maszkban, az ablak mögött, az ajtón kikandikáló, trottyos gatyás öcsém, akinek semmi tünete, és a tünetes családtag is már szinte megygógyult, és zacskós, aluljárós péksütit kaptak meg papírújságot, mit lehet adni annak, aki szobafogságon van, hát csakis olyat, ami elérhetetlen, a kinti nem szép tájat, hogy van egyáltalán kint, én lettem a kint, nem valami szép, de legalább látható, én lettem a hely, és már megint a lehető legjobb helyen a legjobbkor, vannak ilyen napok is, amikből lehet élni sokáig, két elküldött, barom email között, torokkaparva, falási rohamokkal, levágott körömmel, 300 Ft-os nyertes sorsjeggyel.

 

6 thoughts on “#384

  1. Bocs, de csak innen “ismerlek”, így itt kérdezem meg: minden OK, csak a blogot untad meg? Sokszor magamra ismerek az írásaidból, így ismeretlenül is aggódom, mi van veled/veletek.

    • Köszönöm a kommented és a figyelmed, segített kijjebb kászálódni a “csak oldjuk meg, tudjuk le, rendezzük el a dolgokat, majd lesz idő később magamra” állapotból. Remélem, más nem esik bele ebbe a csapdába, vagy kijut belőle, vagy ő is kap ilyen erősítő kommentet kijutni. 🙂

      • Örülök, ha most én segíthettem. 🙂 Te már többször segítettél azzal, hogy a blogodat olvasva úgy érzem, nem vagyok egyedül azzal, ahogyan látom, tapasztalom az életet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s