#376

Sok téren éreztem magam gyengének, alulteljesítőnek, sőt imposztor-szindrómásnak, tehát amikor a cégnél megkérdeztek egy új posztról, több macera, több felelősség, több pénz, akkor első körben elájultam, hogy ők mennyire hisznek bennem, amikor én magamban nem, második körben kis gondolkodás után elvállaltam, hiszen ideje villantani, ha már ezer feladatnál szarnak érzem magam, nyilván az a villantás, ha ezeregyben kezdem el szarnak érezni magam.

Ez már fut pár hónapja, igyekeztem komolyan dolgozni, azt hiszem, valamelyest sikerült is, de ennek köszönhetően aztán végképp elfogyott a szabadidőm. A betegeskedések lementek oktoberben, novemberben volt egy hányása egyik gyereknek, akkor megint bezárkóztunk egy bő hétre, igaz, hogy a hányás után a gyerek már azonnal evett, és semmi baja nem volt azóta sem, és igaz, hogy ugyanez a gyerek notórius kajalopónak bizonyult, amiben elképesztően kitartó, de nagyon béna, mert például mindenütt otthagyja a papírt vagy egyéb nyomot, így derült ki, hogy a barnacukros zacsiból bele-belemarkolva lopja a cukrot, ami lehullott, az a talpam alatt sercegett a konyha kövén, márpedig alig használunk cukrot – egyébként én persze megkérdeztem őt, tagadta, szerinte az nem is cukor, akkor drámaian felvettem egy szemcsét valahonnan, ahol szerintem nem tapostunk még rá, és megnyaltam, így szokták a zsaruk a droggal is, milyen egyébként az íze a heroinnak vagy bárminek, amit megnyalnak, és tudják? A barnacukor édes volt. A gyerek vallott.

Szóval elég feszesek a napok, kiveszek két nap szabit, és csinálok három nap túlórát, viszont újra edzek online, és egészen jó.

Ellenben szombat este csomókat fedeztem fel az öregebbik macska nyakán, pici dudorokat, eleve kerestem, mert a nyakán hátul már találtam egy sebhelyet, egy vart, és olyan furcsa volt a macska tekintete, olyan befelé néző, mint egy újszülötté, egy közeledőé, egy távolodóé, szóval mindent tudtam azonnal, és a net csak ráerősett, nyakon sebek, fehér szőr, tehát laphámrák. Szombat éjjel alig aludtam, a macska nem akart odajönni, nyilván mert csak piszkáltam a nyakát, vasárnapra egészen kibomlott bennem a rettegés, a mélységes depresszió, a kimerültség, a mindenek feletti szomorúság, kicsit dolgoztam, délután elkezdtem inni. Nem nagyon, habár eszköz nekem az alkohol, de nem tudok sokat inni. Ittam egy félig töltött pohárnyit a borból, leültem, elkezdtem a céges értékeléseim megírni, lassan elfogyott a fél pohár bor, alig haladtak az értékelések, olykor elsírtam magam, búcsúztam a macskától, aki mellettem, az emeletes ágyon feküdt, nem tudta, hogy ő már haldoklik, csak érezhette, én tudtam, még az ő terhe is rám pakolódott. Sírtam a bortól, sírtam, hogy ajándékot kaptam a cégtől Mikulás címén, egy könyvutalványt, mindenki azt kapott, akinek van gyereke, tudom, mert én vettem meg mindenkinek. Sírtam, hogy egy zacskó arany csokieurot hozott a Mikulás, és én lassan elropogtattam mindet, fogamhoz verve a garast, megettem mindet a nagy szorongásban, szomorúságban, sirattam, hogy egy kurva zacskó aranypénzt is csak akkor kapok, ha én magam veszem meg családi Mikulásként. Írtam azokat a rohadt értékeléseket, és egyre több lett az elgépelésem, de én becsülettel visszamentem, a bortól gacsos ujjaimmal, a könnyeimen keresztül javítottam a hibákat, mentettem a formot, toltam be a céges adatbázisba, azóta sem mertem megnézni a saját mentésem, félek.

Másnap reggel felhívtam az állatorvost, I. kapott időpontot, még éppen befért előtte, hogy elmenjek feladni a maradék céges Mikulást a postán, és az utcán is sírdogáltam, ne sírjatok maszkban, szar. Hazamentem, és letudtam a projekt napi meetingjét online, utána jött volna céges heti, de én késtem, mert a macskát, a haldokló, rákos macskát próbáltuk betenni a macskahordozóba. Tudtam én, hogy ez nagy balhé lesz, öt éve nem volt állatorvosnál, akkor volt időpontunk, megpróbáltuk betenni a hordozóba, de amíg elkaptuk, és vittük, lehugyozta az egész konyhát, végül lemondtuk az állatorvost, és egy kijárós doki jött ki hozzá néha. Szóval második kísérletre elkaptam azt állatot, aki meglepően kevéssé volt ekkor méltóságteljes haldokló, ellenben annál inkább volt egy sugárban hugyozó macska, de szerencsére számítottam rá, a kövezetet kellett csak mosni, meg sajnos később észrevettem, hogy néhány sálra is jutott a fogason, és ott a kabátom is, gyanús, nagyon gyanús, hát ment az is a mosásba rögtön. A macska a hordozóban I.-vel el, én a hugyot mosom fel, az ikrek a szobából kiabálnak, kijöhetnek-e, közben vár rám az egész cég, hogy meeting, elindítottam a mosást, leültem a gép elé, és csak befelé sírtam, mert elképzeltem, hogy a böhöm nagy állat kiszabadul a hordozóból, elszalad rettegésében, rákosan, soha vissza nem jön, elhagyottan fog meghalni, szóval na.

Még tartott a meeting, amikor I. megírta, hogy ez biztosan nem laphámrák, ellenben bolha. Lehet mosni, takarítani. Az ikrek közben a másik szobát verték szét, én egyszerre voltam megkönnyebbült és megszégyenült, lement a meeting, az egyik értékelést már át is adtam személyesen egy kollégámnak, mondhatni barátom, mert amikor elküldtem neki, valamivel rövidebben ugyan, de vázoltam, hogy sajnos ez az értékelés miféle nehéz körülmények között keletkezett, mondhatni, csak eszköze voltam, nem ura a helyzetnek, de sebaj. Örült, és én is, hogy ha már valamiért, legalább egy ilyen cégért hajtom szét magamat. Azóta mindig megy a mosógép, és láttam, tényleg jöttek ki bolhák a macskából, és első nap nem simogathattam meg, ez nehéz volt, de eltelt a nap, és ma, ha megint odajön hozzám éjjel, már megdögönyözöm azt a lomha, hét kilós testét, ezt mondta az orvos, hogy ennyi, és igazából fasza dolog egy könyvutalvány, és egyáltalán nem olyan nagy baj, ha végre tudom, mit is akarok, és azt megkapom magamtól néha.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s