#368

Második pohár bort iszom, a gyerekeim hosszúmesét néznek, már csak 36.8 vagyok.

És ma a kertben, ahol egyébként a legnagyobb hőségben újra átélhettem a pánikot (szerettem volna elrohanni, de 14 óráig vállaltam ügyeletet, és a rossz érzésem nem mertem bevallani, hogy emiatt hagynám ott a bevállalt feladatot, holmi piszlicsáré szarért, kis diszkomfortért), felhívott egy régi barátom, az ausztrál, aki néha megjelenik. Tavaly találkoztunk, ő amúgy magyar, de ezer éve kint él, úgy is ismerkedtünk meg, hogy ő kint élt, aztán hazalátogatott, szerelmesek lettünk, akkor még fiatalok voltunk, én huszon, ő harmincvalahány, hosszú történet, nem lett belőle semmi, nem lettem végül ausztrál állampolgár, néha bejelentkezik, és akkor az jó, 13 évvel idősebb nálam, szóval ma már tiszteletre méltóan idős úr lehetne, ha nem úgy nézne ki, mint egy negyvenes boxoló, fura figura, IT-sként ment ki, de ott rájött tizenx év után, inkább pszichológus akar lenni, 40 felett, és addig tanult, amíg az lett, most terapeuta, és még sok minden más.

Szóval felhívott így egy év után, eleve a tavalyi találkozásunk is 5 év csend után történt, de hát nem sűrűn utazik, mert nem szeret repülni. Persze beszartam, miféle rossz hírrel áll elő, de jól sült el, mert csak úgy hívott. Hogy mi újság.

És olyan volt, mintha mi se történt volna. Meg egyebek. Remek volt, egy órán át beszélgettünk Viberen, és persze jött a magyar panasz, itt mi van, és meglehetősen képben volt, és azért árnyalta, milyen odakint a vírus, az élet, de Orbán Viktor egészen sokáig volt téma, ami azért kissé elszomorító is, de azt is mutatja, hogy habár néhány szót először angolul mondott, úgy kereste meg a magyar megfelelőt, de alapvetően a magyar viszonyok az ő viszonyai is. Gyökerek, miegymás, közhely, de egy egyszerű, baráti telefonban benne volt. Nevetgéltünk is, szomorkodtunk is. Aztán a végén mondta, hogy hívhatnám én is őt. És valahogy lecsupaszodtam a mai délelőttől, és nem udvariaskodtam, vagy nem imitáltam a normalitást, hanem egyszerűen elmondtam, hogy: “Zs. nekem ez nehéz. Valakit felhívni. Valakinek írni. Nem tudok hívni senkit. Nem tudom, miért, de nem foglak hívni. De nagyon örültem, hogy beszéltünk, kérlek, hívj máskor is.”

És megnyugtató, hogy megértette. Hogy nem kibaszás, nem figyelmetlenség, nem elhidegülés. Nem tudom hívni. Csak gondolatban. Szóval ezúttal hívnám őt is, meg mindenki mást.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s