#363

Voltunk pulmonológián. Mi maszkban, sokan maszk nélkül várakoztak, csak a rendelőbe vették fel. Nehéz volt. Egy torz arcú kisbaba előtt az egyik fiam megakadt, hangosan megkérdezte: Ő miért néz így ki? Mindenki arca más, ezt tudtam mondani. Persze ugyanez volt az én kérdésem is, ő miért kapta ezt a keresztet? Úgy volt ijesztő és furcsa, ahogy egy családi filmben a kedves, idegen lény bébi, nagyon más, de közben bájosnak kell lennie, hogy mindenki, az egész család neki szurkoljon. Én nekik szurkoltam. Az édesanyján sem volt maszk, látszott rajta, hogy úgy cipeli ő is ezt a keresztet, hogy nem is érti meg, nem is ért mindent a világból, hogy nehézségei vannak, minden ruhájuk szegényes, kopottas, az anya tekintete szintén egy gyereké, de ott fogta az ölében a kicsit, szóval vitték a keresztet, és ott ültek a váróban, ami figyelmet, törődést jelent, nem tudtam többet tenni ott, egyedül voltam a két gyerekkel, de ha nem úgy lett volna, akkor is, mit? Mosolyogtam rájuk, úgy gondoltam, bátorítóan, és csak kint gondoltam bele, hogy rajtam viszont volt maszk.

Az én keresztem kisebb, és egyik vállamról a másikra is könnyedén pakolom, Marci allergiás a macskaszőrre, milyen banális kis tragédia, szinte vígjátéki, tüsszögés a legrosszabb pillanatban, valamit majd kitalálok, valami megoldás lesz, amiben mindenkinek jut figyelem és törődés, akiért felelős vagyok.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s