#361

Egy kicsit minden jobb lett. Kiderült, még a PMS is rátesz a mentális állapotomra, és amikor végre megjött, az egyfajta felszabadulás volt. A fiúk kezdenek alakulni, tisztul Marci köhögése, az enyém szinte teljesen elmúlt, már csak napjában egyszer mérek lázat és csak háromszor véroxigén-szintet. (Magamnak. Marcinak még sokszor, de szerencsére az is jó mindig.)

Ma, a pályázati határidő napján elküldtem egy novellát, amibe valahogy, valami elrabolt idő segítségével belekerült az, amit szívnek vagy szuflának vagy erőnek nevezek, amitől megszeretem a szöveget, még ha hibás is, ami miatt elhiszem róla, hogy visz valamit másnak is, és ez is sokat adott most. Hogy van még ilyen képességem, ha nem is tényleg beletenni a szívet, erőt, de elhinni, hogy beletettem. Van különbség? Az olvasó már úgyis egy másik világ.

Egyébként tudom, hogyan és honnan loptam időket. Mosogattam sokat, az megnyugtatott, illetve szemérmetlen pazarlással fürödtem, vízálló Koboval, borral (az csak egy-egy pohár volt olykor, nem egy kádnyi). A fürdést egyelőre elvitte a menstruáció, de már van jövőképem. Két nap, és újra kádban áztatom magam. Bort nem iszom, 2-3 napig esténként fél Xanaxot szedek, tegnap vettem be az elsőt, és tompa, mély, semmilyen nyugalom szállt meg, pontosan azért volt jó érzés, amiért a bor is: kikapcsolta a szorongás tüneteit, és így tudtam, hogy azok nem a haldoklásom jelei voltak, csakis az elmém gyártotta. Még egy két ilyen este, és elkezdek bízni a józan eszemben. És mivel szeretem a fröccsözést, és csak hedonistább egy sportfröccsel fürdeni, mint egy babakörömnyi fél tablettával, így nem kétséges, mit fogok választani. Mondjuk ahhoz venni is kéne egy palackkal, de nem kell kapkodni. Ez ünnep lesz, nem menekülés.

Azzal, hogy a fiúk egyre jobban vannak, más is jön: a külvilág. Ki fogunk menni előbb-utóbb, sétálunk a kiskertig például, vagy le a betonsávba távirányítós autókkal játszani. Most ez a kis lélegzetnyi tér, ez is óriási lehetőség, csak nézni a füvet, a virágzó fügefákat a kerítésen át, kint lenni a napon, ülni, ez egy ideje kimaradt, és már látszik, hogy lesz.

Aztán látom, hogy lesz itt erő majd nekivágni a rendesebb életnek, ami nem csak a túlélés és a pokróc alatti kis bunki az elhasznált levegővel, hanem kicsit több. A munka, a szüleim. Az ovi. A kedves helyek. A mikrokozmosz, akiktől vásárolunk, akik szolgáltatnak nekünk. Akik megmaradnak, akiknek kell a segítség. Az egész rohadt politika – na jó, ahhoz még kell napsütés és fűnézés.

Mondjuk ilyenkor szarért kell koronavírusos beteg naplóját olvasnom, aki minden tünetet leír, torokkaparás, arcégés, 36,6-os magas láz, ami nekem is van. Megyek is, tusolok, abból baj nem lehet. El kellene már fogadnom, hogy mindegy, korona vagy sem. A lényeg, hogy túléljük, kilábaljunk.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s