#354

Mindenféle nagy ívek, összefoglalók helyett.

Állok csütörtökön a dojo férfiöltözőjében, bekérezkedtem, ugye mehetek, már nincs bent felnőtt, nem, nincs, vagyis már mindjárt kész, mehetsz, én meg mentem, mert az ikrek már nagyok a koedukált öltözéshez, de kicsik ahhoz, hogy egyedül összeszedjék a cuccaikat a szanaszét hányt ruhák közül, még velem sem tudják összeszedni azt, amit egy órával azelőtt én magam hoztam fel nekik a kék szatyorban, hát tessék, most nézelődöm körbe az öltözőben, ez nem olyan, mint az amerikai filmekben, ahol sikamlós (iszamós?) férfitestek párállanak, izmos mellek emelkednek, süllyednek az edzés után, a szőrökön kiül a sós, mégis tiszta ízű izzadtság, nem, ez itt a telefingott levegő, ez itt a sarokban hetek óta rohadó pólók tere, a polcokon elkallódott, kérges, kibolyhosodott lábvédőké, az üzemen kívüli szaunában egy csontváz, a szaunán kívül felhalmozott, lomtalanításra váró tatamidarabok, éves lábszag beléjük ivódva, nincs meg, nincs meg az a rohadt lábvédő, fiam, keresd, egy órája megvolt, hol van, nem tudom, anya, hogyhogy nem tudod, mikor láttad utoljára, ebben az évben végre lejutunk edzeni, azaz ti, mert az enyém elmaradt, és tíz perc alatt elveszíted a lábvédőd, ezt így hogy, anya, anya, ezt nézd, mit találtam, megörülök, de a másik fiam egy szöszös tízforintost mutat felém, valami sarokból, repedésből, a koszból ásta elő, arcán elégedettség, ez mind az övé, az egész kincs, mekkora szerencse fia, majdnem letöröm, de nem mondom, hogy persze, egy szaros tízforintost a méregdrága lábvédő helyett, négyezerötszáz volt egy pár egy gyereknek, de az eladó a kicsiny sportboltban, látva elhűlő arcom, adott 15% kedvezményt a kettőre, akkor legyenek törzsvásárlók, jó, úgy már csak háromezerkilenc, hol van az a szar, közben valami késő a felnőtt karatésok közül most óvakodott be, a fogasok mögött öltözik kapkodva, ahogy forgolódom vagy ahogy ő fordgolódik, felém villan egy teljesen pucér fenék, én nem tudtam, hogy a karategi alatt nincs alsó, vagy másik, át kell venni, hát most már tudom, a lábvédő nincs meg, végül kint a felnőttek között óvakodva megtaláljuk az ablakpárkányon, míg áll az edzés, elnézést, már megyünk, semmi baj, mondja az edző, arcán udvarias, kierőszakolt mosoly, egy rendes történetben ez úgy hangzana, hogy aztán edzés után hazamentek, és hát voltaképp igen, hazamentünk, lefeküdtünk, felkeltük, telnek a napok, így is össze lehet foglalni, kis ívben.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s