#353

Zuhanyoztam, és azon gondolkodtam, mennyire jó lenne leülni, írni valamit, milyen szép, kézzelfogható terv volt, hogy végre jön idén a szitter, én pedig leülök a Fitlife cukrászdába, alacsony kalóriatartalmú, krémes-habos süteményt eszem, és közben pötyögök, blogposztot, novellát, de jaj, a szitter beteg lett, a süteményt a konyhában faltam be, papírtálcától, az ajtó mögött, ne lássák a gyerekek, és a zuhanyt is mindjárt be kell fejezni, szóval fáj az élet, és akkor elkezdtek dobogni a szavak, tarara-tarara-tata, és jött is a vers, hát ez az ihlet, ez az emelkedett állapot, egy kicsit azért kellett gondolkodni, mert na, a csokikrém, az egy olyan szó, ami persze, van, és amelyet egyszer egy osztálytársam írt fel, amikor a legszebb magyar szavakat gyújtöttük, pedig volt ott anya, pille, vér, szív, meg ami kell, de sem a szív, sem a vér nem jó. És az osztálytársamon is mosolygott mindenki.

Fosató sütemény, kéred?
Xilites. A cukor méreg.
Kilojoule kiürül gyorsan.
Paleo csokikrém jó span.

#352

Évzárás, évnyitás, ez is megvolt.

Igazi szopó év lett ez a 2019, semmi nagy baj, sok kicsi, azaz egy stabil utazósebességre beállt szívás, ami végigívelte a maga kondenzcsíkját a kék égen, és még nem ért véget, átlóg a másik oldalra is, 2020-ra. Advent, Mikulás, karácsony, céges, családi események, vásárlás-vásárlás, ajándékok dögivel, mindig másnak, tegnap a fiúk születésnapja, még egy utolsó családi hepaj, születésnapja unokatestvérnek, sógornőnek is, kizötyögés vidékre, falura a benyomott ajtajú autóval.(I.-be belejöttek a két ünnep között, szerencsére egyedül ült a kocsiban, az anyósülés ajtaja nem nyitható, ellenben horrorisztikusan néz ki kívülről, hát így hasítottunk tegnap, az úton vándorló tükör, akár egy regény, ilyen vicces volt ez az év, ilyen viccesek vagyunk mind, benyomott ajtóval, benyomva.)

Még a január lesz ilyen, 13-án kettős orrmandula-műtét az ikreknek, addig még sok mindent kell intézzek, miközben folyamatosan rettegek a műtétek miatt, utána meg 2 hét karantén a fiúkkal, otthonról dolgozás megint. Így a születésnapi partijuk január 1. helyett február 1. lesz egy játszóházban, ha az megvolt, utána szervezek magamnak egy beivós-táncos kimenőt, pénzt fogok férfitangákba gyömöszölni, és ez még csak a H&M lesz, az első állomás.

Írni is fogok, a fejemben egy történet, erősebben, mint a többi, kénytelen életre kelni, mert pályázatra menne, ez motivál, ez a varázsige, ami ideidézi a másik világból a történeteim, ez van. Szerencsére a tavalyi év egyik legjobb dolga, az írókör segít neki, nekem, van miért köszönetet mondani. És éppen a legmélyebb depressziómban vettem észre, hogy készült a Gabo antológiáról karácsonykor egy kritika, és a szerzőnek az én sztorim a kedvence, hát ez nagyon jókor jött, megint elhiszem egy időre, hogy tolnom kellene ezt a szekeret.

A hosszú szünidő alatt a gyerekeim többször cimbalmoztak az idegeimen, elszigetelten éltem, rájöttem, a sok feladatmegoldás, az ügyes lavírozások megint bezártak egy szociálisan visszafogottabb létbe, ki kellene törnöm valahogy, még szerencse, hogy néhány régi barátom képes újra meg újra megkeresni, meg hogy jó emberekkel van alkalmam hetente egyébként találkozni üzemszerű működés közben.

Lefogytam, kicsit visszaszedtem, tegnap a habos tortát faltam, de hát egyszer van minden évben iker-születésnap, és megérdemeljük, ha már anyósom véletlenül varázsgyertyákat vett, elfújhatatlanokat, sokat kívántunk, ez is jó jel 2020-ra nézve.

Jó kis év volt ez valójában, jó lesz ez az új is, beszúrok a poszt végére még néhány fotót, sajátot és Tatu és Patu rajzokat. Ilyen volt az elvárt karácsony:

Végül ilyen lett, és a helyzet az, hogy ez is nagyszerű: