#349

Nem írtam ide már nem is tudom, mióta, cseszek kimenni, megnézni az utolsó szöveg dátumát. Komplett posztokat írtam meg fejben, aztán hullottak szét egyszerűen azért, mert már nehéz lett volna kimagyarázni, miért éppen az a három héttel ezelőtti, aprócska bolti kaland a téma, nem az, ami most, ezen a héten történt, szintén aprócska, szintén súlyos a maga nemében, szintén kimerítő, lemerítő, minden.

Szeptember óta a fiúk oviban töltött ideje az össz idő 50%-a. Úgy értem, fele időben tudtak oviba járni. A többi időben betegen otthon voltak, voltunk. Ezekben a napokban reggel elmentem az irodába, ott kapkodtam, ebédre hazaértem, vittem is eleve ebédet, hazafelé bevásároltam persze, egy-másfél órát töltöttem azzal  hogy a totálisan káoszba fulladt lakást, a teljesen megőrült, mindent szétdobáló, abban fetrengő gyerekeket elrendezzem, hogy legyen hely például leülni enni, hogy ne a kiömlött reggeli ragacsba könyököljenek. Minden ilyen nap. Nem volt másféle. És aztán dolgoztam, hallgattam a Ruiminit, a Gerry bácsit, a Dombontúli meséket, a vonyító, visító gyerekeket, mivel alapvetően jól voltak, csak éppen karanténban a skarlát, az asztma, az asztma, az asztma miatt. Leltoltam mindent, ami határidős, gyakorlatilag szabadságot sem kellett kivennem, csak egy-egy napokat, de ez csak úgy ment, hogy a déli kimaradás után dolgoztam, vacsora, esti rutin, meseolvasás, kis játék, aztán dolgoztam, amíg mesenézés ment, aztán lefektettem őket, és ha még volt erőm, dolgoztam.

Ma, a negyedik betegségsession utáni első nap jól telt, reggel sikerült megbeszélnem az orvossal, hogy mindkét gyereknek kell beutaló a pulmonológiára, nem csak az egyiknek (jajj, intézni kell időpontot!), hogy a Rectodelt kivonása helyett javasolt szteroidos, fulladás elleni kúp hiánycikk, nemhogy lassan érkezik be, hanem nem rendelik meg, nincs. Nem létezik. Illetve hogy a 10 rugós asztmagyógyszert nem adta ki a gyógyszertár, hanem másnap lestornózta, habár berendelte, mert nem hat éves kortól adható szerinte, hanem 18-tól. Ezt majd a pulmonológia dönti el. Délután kicsit korábban leléptem, persze éppen akkor keresett mindenki, és kiderült, fontos teendők vannak még, de rohannom kellett, mert a magán fül-orr-gégészhez volt időpontunk, aki tényleg egy cukorfalat, kedves, és 20K-ért ellenőrizte a fiúkat, majd megkért, hogy keressek időpontot az orrmandula kivételére, mert már tényleg nem húzhatjuk tovább. Úgy számoljak, hogy a műtét után 2 hétig nem mehetnek közösségbe. És hát jó lenne a suli előtt megoldani. Mondtam neki mélyeket sóhajtva, hogy jó, legyen, habár a fiúk vissza lettek tartva még egy évre az oviba, ez is egy hosszú történet, ha valaki követi a mostani törvénymódosítások nevetséges körülményeit, akkor tudja, hogy ez most rászakadt az amúgy is recsegő-ropogó hazai oktatásra, hogy nem, az ovi és a szülő nem dönthet, külön bizottság kell, de majd csak jan. 1. és 15. között lehet menni oda, szóval lázas kapkodás, októberben dönteni, hogy egy gyerek egy év múlva nem lesz iskolaérett, röhej, de persze inkább egy év oviban, egyébként nem én kezdeményeztem, hanem az óvoda tanácsolta, hogy a fiúk hiába nagyok, nem érettek, és sok dologban talán, de másban még akkor sem, és nem, ők nem a kiugróan tehetségesek vagy csodásan éneklők, a talpraesettek, a kedvesek, akik könnyen barátkoznak, akiket bír az összes szülő, ők minden radar alatt elmennek, ők a Marciéstomi, az ikrek, nekem ez nem baj, nekem ők különlegesek, varázslatosak, szépek, de érzem, érzem a mélység hívását, milyen jó lenne, ha mégis, ha már most kettéttépnék köpenyüket, és a szegényeknek adnák, vagy kis csomagokat gyártanának a cinkéknek, vagy keresztrejtvényt fejtenének, bármi, de ők nem bármi, hanem ők, szóval  ez is egy külön történet adminisztrációval, felmérésekkel, szabadsággal, otthonról dolgozással. de legalább van valamiféle vége. Ahogy az orrmandulának is. Ahogy nekem is. Ja, igen, juteszembe, a szemészetet is meg kell látogassuk, mert gyanús, hogy Marci térérzékelése nem okés, furák a rajzai, és hirtelen értelmet nyer, hogy az ő elvarázsoltsága miatt mindig félek séta közben, ha az út szélén megy, mert elbotlik mindenben, elesik, lever, lelök, de hiába az éves kontroll, felmérések, gyerektorna, karate, egyszerűen még valami infó kellett ahhoz, hogy az ügyetlenkedő gyerekből hirtelen valami problémával küszködő gyerek legyen. Talán csak apróság, de intézni kell. Kellett az, hogy elkezdjen rajzolni, és valaki ebből leszűrjön valamit.

Most hazajöttem, üvöltöttem a gyerekekkel, ha ezt a posztot (és a másik, rövidebbet) befejezem, előveszem a melót, mert el fogok csúszni vele, de ma már mindenképpen írni akartam valamit, nem csak 5 sor levelet, hanem egybefüggő szöveget, és tessék, itt ez a ventillálós poszt, de lesz egy, ami úgy ventillálós, hogy közben kevésbé ömlesztett, persze valami mindig kimarad, megint az írókörös házi, író akarok lenni, egyelőre blogba ömlesztve író vagyok, de máris több, mint az elmúlt hetekben bármi.

Ma valaki ajándékozás kapcsán megkérdezte tőlem, van-e valami, amire vágyom voltaképp. Vagy legyen meglepetés, még ha béna is. Azt mondtam, hogy reggel eszembe jutott valami, amire vágyom, de most délutánra elfelejtettem. Amire vágytam, az egy jó hátizsák, megvettem az IKEÁ-ban a drágábbat, szeretem is, de elszakadt. Vissza kellene vinni, de a szerdára tervezett szabadságot nem fogom tudni kivenni, marad a két ünnep között, akkor persze a gyerekekkel kell mennem oda. Visszaviszem, hogy kapjak egy újat, de olyan problémás megszervezni, hogy inkább nem is szeretnék semmit szépet kapni, pláne nem olyat, amire már régóta vágytam.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s