#314

Na, gondoltam, magamban, ha már ennyit rágódom azon, miért írtam le csak úgy odavetve, hogy 25 rugó a kondibérletem, pedig szegény csóró vagyok, ideje leírni, hogy utána azon is rágódtam, hogy a kondibérlet családi ám, szóval józan életűek vagyunk, nem alkoholra költjük azt a százast, tudja ezt meg rólunk mindenki, de aztán rádöbbentem, hogy nohát, tényleg mindent meg kell magyarázni, ami pénz, ha kevesellem, az a szégyen, ha sok van, elverem, az a szégyen, mindenképppen kell hozzá a lábjegyzet? Miféle dolog ez.

De végül csak egy bekezdés jutott erre a magvas gondolatra, mert ma, a hét első napján, azon a héten, amikor a dolgok normalizálódnak, pl. pénteken más elseje, és szerdán szitter, szóval ma végül eljött a napja, hogy az oviból megérkezzen a drámai telefon. Hogy menjek, mert a Tomi.

Akkor már úton voltam, siettem, mert I. hívott először, őt hamarabb elérték, siessünk, mert talán lázgörcs vagy a fene tudja, de nincs jól a gyerek. Szóval siettem, amikor az óvónő engem is elért, hogy jó, hogy sietek, de inkább nagyon siessek. Akkor elkezdtem tényleg szaladni. És mint valami megelevenedett festményen, megdermedt színdarabban, odaértem, a tömeg szétnyílt (nem, a gyerekek között furakodtam át, minden gyereket másik csoportba kísértek éppen, és ez még jobban emelte a drámaiságot), a csoportszobába berohanhattam latyakos csizmástól, hívtak, intettek, s a legsarkában, a végében, egy kiságyon a gyerek, becsavarva, körülötte a dadus, az óvónő, az igazgatónő, a kezét fogják, akkor a térdem megroggyant, elpityeredtem, anyuka, kér egy pohár vizet, üljön le, de végül inkább kiszaladtam Marcihoz, aki a szoba előtt ült a padon, úgy vissza.

Aztán elcipeltük Tomit az orvoshoz, nincs baj, influenzaszerű nátha lehet ez, mondta az éppen rendelő igen idős bácsi, ismeretlen orvos, érdekes, a mi orvosunk is mondja, hogy szerinte ez nem influenza, nem az, amit annak hívunk, más, de mit számít, hogy mi, ha úgy viselkedik, mint az influenza?

Hazaérve felhívtam az ovit, és a dadus vette fel, nagyon hálás volt, hogy jeleztem, nincs baj, azt mesélte, a lába remegett, nagyon ijesztő volt Tomi rosszulléte, de köszöni, most megnyugodhat. Tomi egyébként pihegve aludt, most éppen egy kis sajtrudat majszol, iszogat, egy szem bonbont is legyűrt, láza nincs, nem is volt, a dráma legmagasabb pontján, az oviban is csak 37,2-t ért el, és később 36,8 volt, a hangok zavarják, de alapvetően ennyi. Azt hiszem, ő olyan ember, aki a szenvedését, a harmónia elvesztése miatti fénytörést egyszerűen átengedi magán, ha rosszul van, akkor az kiáramlik belőle, és ezzel a teljes átadással halálra rémített maga körül akkor mindenkit. Azaz ez csak egy elmélet, nem tudom. Azt tudom csak, hogy ezek az össze-vissza verődött, másokon felerősödött sugarak engem is leterítettek, de szerencsére hamar összeszedtem magam, és a váróban már csak egy beteg, nyűgös kisfiú volt az ölemben, nem a villikirálytól próbáltam visszaragadni, csak attól, hogy a fémülésre tegye a sáros cipőjét.

Azért furcsa az egész, az a nyugalom, hidegvér, ami bennem ma megjelent, mert alig 3 napja, a péntekről szombatra virradó éjszaka 3-4 percenként frissítettem egy Google fordítóval angolra varázsolt spanyol oldalt, ami nem 3, és nem 4, hanem kereken 5 percenként frissítette a híreit, hol tart a fúrás, mikor érik el a kisfiút, és azt hittem, az a sok instrumentum, az a sok ember, az mind értéket jelent, azt, hogy valamiért még megéri küzdeni, és végül elaludtam, majd tapadós álomból riadtam fel hajnali ötkor, és azonnal a telefont néztem, de akkor már megtalálták a testet, és még egy órát feküdtem nyitott szemmel, hogy aztán visszaaludjam, és reggel elfogadjam, hogy jó, talán nem gazemberség, nem gonoszság, ha én most a saját, élettel teli, vidám gyerekeim születésnapi partija miatt aggódom.

De lehet, hogy voltaképp éppen nem furcsa az egész, a bányászoknak fúrni kellett, és ez így jelent értéket, nekem pedig azon aggódni, hogy tudnak-e örülni a fiúk a bulinak, és most meg annyi a feladat, hogy beadjam a lázcsillapítót, ha kell, és ha már hatott, vagy csak úgy elpilledtek a gyerekek, dolgozzak a legnagyobb lelki nyugalommal itthonról.

 

2 thoughts on “#314

  1. örülök hogy Tomi jobban van, ez tényleg ijesztően hangzott!
    megint beleokoskodom, az előzőhöz nem akartam odaírni de így már leírom hogy pont nem a kondibérleten akadtam fenn (az kell, nagyon fontos hogy jusson legalább minimális kikapcsolódás, a gyerekeknek is érdeke hogy te ép legyél lelkileg-szellemileg, hogy az összes szülői feladatot el tudd látni, sokkal több járna neked), hanem a támogatásokon, én biztos előbb lemondanám a támogatásokat mint hogy olcsóbb felvágottat vegyek. szerintem te elsősorban a saját családodért vagy felelős, és persze törődj másokkal meg az országgal ha megteheted, ahogy tetted és majd fogod is ha jobb idők jönnek. ugyanígy, ne legyen bűntudatod azért mert a lelki energiáidat a saját gyerekeid felé fordítod, miközben valahol a világban egy ismeretlen gyerek bajban van. én szerencsére csak utólag hallottam az esetről, nagyon megviselnek az ilyenek, neki meg semennyi előnye nincs abból ha többen izgulunk érte, teljesen felesleges stresszt rak a média az ilyen hírekkel az emberekre.

    • Igazad van. A kisfiúcska kapcsán mindenképpen, az ember (ha én vagyok az) olyan hülye tud lenni, hogy azt hiszi, ha már nem tud mit tenni, majd a szeretete, figyelme valami energiaként megjelenik. Így párezer kilométerről.
      A támogatás jó kérdés. Igazából kicsi summák ezek, olcsó búcsúcédulák szinte. Elgondolkodtam, miért fontosak. Most valami ilyesmi jött ki: hogy az integritásomhoz kell, hogy valamennyire jó ember legyek, ugyanúgy, ahogy nagyon vergődöm, ha nem jut idő mondjuk olvasni vagy időt elcseszni buta játékokra: nélkülük néha hatékonyabb az élet, de élhetetlenebb. Amúgy én még nem a Penny akciós parizer szintjén vagyok, inkább a Penny akciós legmenőbb sonkájuk. 🙂 De eddig ezen a téren nem voltam ennyire tudatos, ruha, könyv, bútor igen, de a napi bevásárlás figyelése, ott nézni, milyen játéktér van, mennyit lehet spórolni, ha komolyabban figyelek, ez új.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s