#304

Ez itt a másnap ideje, tegnap még dinnyepartit tartottunk a kiskertben, ahol a tűzrakó mellett, odaköpött magból kinőtt sárgadinnyét ettük meg együtt, vállalva a közös tulajdont, ma meg pilledten, kicsit ragacsosan ücsörgök, ki nem szívesen megyek, de fogok, mert a fiúknak hiányzik a közösségi szaladgálás, azért lesz erre még mód a kertben, és süt majd a nap úgy, ahogy borfesztiválok plakátján szokott. Ugye?

Persze nem a családi gyümölcsözésen sikerült beinnom (berúgás túlzás), már hetek óta készültem lélekben az edzőtermi koccintásra, és tettem is annak érdekében, hogy komfortosabb legyen, megbeszéltem előre azokkal, akikkel szerettem volna nem csak bellekről és snatchekről beszélni, vagy ha más a téma köztük, akkor éppen az ikrek után rohanni öltözéskor, szóval tudtam, hogy pár nő, akiket kedvelek, ott lesz, ott leszünk, a többi meg valahogy alakul.

Sokáig volt kedves témám itt a test, egy ideje nem írok róla, előkerül máshol, máshogyan, de ez a tegnap este kikerülhetetlenül a testről szólt. Vagy arról, hogy most nem testek vagyunk. Azok a csajok, akikkel ittam, együtt izzadtak, nyögtek, adtak fel végül gyakorlatot, vagy éppen tapsolták meg a másikat, mert mégsem adta fel, hanem kinyomta, felállt vele, tudomisén, és alattunk maradtak a cseppek, a trottyos vagy éppen minden kis redőt, feltűrődést megmutató ruhából elkent víz, a magnéziumpor, az öltözőben, edzés után egymás mellett próbáljuk magunkra erőltetni a nadrágot, szóval ezen már túlvagyunk, de hacsak a másik nem célzott rá, nem tudjuk, ki éppen miért él és hol, hogyan. Most ezekre jutott idő.

De nem csak a nőkkel, úgy általában volt már valami megnyugtató abban, hogy egy részünk vagy rétegünk ismert. És nem is csak a külső. Mondhatnám, hogy csak nekem, de ez a kis jelenet talán megmutatja, hogy valamilyen módon ez másnál is megjelent.

Már beittam, már sokat beszéltem és okoskodtam, amikor eldöntöttem, megkérdezek valakit a társaságban azokról a sebhelyekről, amelyek persze mindenkinek feltűntek már. Odamentem hozzá, rákérdeztem, mik ezek a sebhelyek, árulja el nekem, ha nem gond. Megfogta a kezem, végighúzta az alkarján, és visszakérdezett, érzem-e. Éreztem, persze, apró kis dudor volt a bőre alatt. Lipómák, mondta, sok volt, kiműttettem.

Volt tegnap este, éjjel ott vegyész, orvos, kertész, hentes, adminisztrátor, kóder és multis rabszolga, majdnem mindenki kicsit részeg, de nagyon nem (legalábbis éjféltájt még senki nem volt az, legalábbis remélem, én nem voltam az és annyira, hogy ne vegyem észre, hogy mások azok), és nem csak a mellérendelések, de az alá-fölé rendelések is alakultak.

Pl. Á. az egyik edző, akire a múltkor már mérges voltam, mert valamiféle dominanciát éreztem az állandó javítási törekvéseiben, most mássá változott, nem is vezető akar lenni, hanem kísérő, aki tegnap például lelkesen járt körbe, és ha új ember érkezett, bemutatta, próbált helyet keresni neki, kapcsolódásokat, az elköszönőket kicsit kikísérte, de nem mint a főnök, hanem mint aki gereblyézne, egyengetne, hogy szépen simuljanak egymás mellé a dolgok. Amikor tőlem köszönt el, bizonygatta, hogy szeretne majd másfajta edzőtermi programot, akár gyerekprogramot, nekem hogy is lenne jó, és egyszer csak ott találtam magam, hogy az Egyik Edző Úr (akinél az igazság és a felelősség általában) karját simogatom nagyon kedvesen, teljesen aszexuálisan, ellenben spiccesen (alkohol nélkül még ebben a társaságban sem érnék csak úgy máshoz), és azt mondom neki: De Á. ne aggódj, nem neked kell mindent megoldanod.

Még most is felnevetek, ha elképzelem ezt a jelenetet, ezt a két embert, egyik képtelenebb, mint a másik. Utolsó nyári éjszaka, ilyen sem lesz többé.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s