#297

Már csak aforizmákra futja tőlem.

Hogyaszongya: a gyerekekkel mindent szuper együtt csinálni. Mellettük, őket kihagyva, csinálni valamit a magam örömére önsorsrontás, saját rácsaimnak vetődés.

No meg hogy amikor megláttam tegnap éjjel a lepedőmön a macskahányást, ami valami átlátszó folyadékon kívül csak aranyszín angyalhajat és egyéb girlandféléket tartalmazott*, akkor az hangzott fel fanfárokkal, hogy

//coub.com/embed/t2jqj?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=false

meg az, hogy hát hogyne, macskanyál és csupa fény, csillogás.

Illetve eszembe jutott egy régi versfélém, nagyon fura egy vers, egyrészt mert elég rossz, csúnya, másrészt mert minden szarsága (haha, ez vicces) ellenére rendszeresen eszembe jut, és valami sosem múló szeretettel gondolok rá, már arra, amire emlékszem belőle. És ma valamiért megléptem, hogy rákerestem a Gmail-emben, és megvolt, hopp. Ja igen, azért, mert a gyerekekkel sétálva madárszarszigetet találtam, és kerestem felette a fészket, de az már nem volt, csak a bokorra száradt szar mutatta a nyomát.

Kicsi dal

A járdán madárszarsziget lett,
felette valami élni kezdett
a szemétben, ágban, tollban,
valami van, mi nem tudja, hogy van.

Pihegő bőrén nyirkos toklász,
amit a hűtőpultban is látsz,
a feszült, vékony fóliában,
egészen más inerciában.

Így szép, így szép,
kicsi dal, kicsi dal.

Majd lehet, hogy egyik reggel
egy földön remegő testtel
kell elszámolni magadban.
Felvegyem vagy békén hagyjam,

vajon van még benne élet,
vagy csak a szél fújja a pihéket?
Végül úgy teszel semmit, mintha
már semmi sem volna vissza.

Így jó, így jó,
kicsi dal, kicsi dal.

Vagy felnő majd számolatlan,
eget sem felborzoló alakban,
és ha nem esik le az ágról,
nem tudja senki, hol van, hogy van.

Majd ha asztalodról elfogy minden,
borod, cigarettád, kenyered sincsen,
abban a részeg pillanatodban,
megláthatod, hogy van, hogy ott van.

Így szép, így szép,
kicsi dal, kicsi dal.

Valamit enni kell, hát csikket csipked,
s te a morzsát, mintha kincsed
csak annyi kis kenyér lenne,
amit egy madár is megehetne.

Koppan a körmöd, csőre koppan
de csak a semmi az, ami ott van,
és úgy látod, olyan tisztán,
ahogy a saját arcod is ritkán.

Így jó, így jó
kicsi dal, kicsi dal.

Ebben a zsákutca mozdulatban,
mint kábeldoboz a falban,
ott van a tér bezárva,
kopogtass körbe, hátha.

Így jó, így szép,
kicsi dal, kicsi dal.

* Mert a lúzerebbik macska a szekrény tetején egy dobozon szeret heverészni, a dobozban vannak a karácsonyi díszeink, eleinte aggódtam, hogy lepisili vagy széttöri őket, de többször ellenőriztem, másrészt jobbára nem törékeny díszeink vannak, a gyerekek (ja, meg a macskák) miatt, szóval a macska ott hever, és kapar, és eleinte a tetején feküdt, végül annyira szétvakarta a dobozt, hogy már egészen belesüppedve alszik, végül kapott IKEA macskadobozt, de ezek szerint visszajár szívének kedves odvába., fogyasztani.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s