#290

Kimaxoltam a hétvégét, bár péntek reggel megrándult a derekam, életemben először, és azóta fos vagyok, és kicsit aggaszt, hogy betett a nagyobb súly a guggolásnál, illetve hogy nem fogok tudni menni kedden edzeni, de nem vészes istenigazából, fájdalom nélkül tudok aludni, ülni, menni, csak bizonyos mozdulatoknál hasogat, és a fiúkat szar emelgetni.

Ezzel kb. le is ettem a kakaós bevonréteget a túrórudiról, lejött pikkelyekben, maradt a belseje, hogy az ikrekkel idejekorán be tudtunk csatlakozni a Pride-ra, és végigmentünk, és élvezték, és én is, mert szinte nulla lett az állásfoglalás értéke (jó, nem nulla, vagy közben az az értéke megjelent, hogy a gyerekeim olyan helyzeteket is láthatnak és vehetnek természetesnek, amik egyébként nem láthatóak, mondjuk az egyik kamion plakátján a csókolózó Batman esetében az volt az érdekes nekik, hogy valami sima NPC a partnere vagy tényleg Superman), és magasra ugrott az, hogy voltaképp egy nagyszerű buli, ahol lezárt utcán lehet sétálva táncolni, kiabálni csillámporos, színes emberek között, fényes nappal.

Meg ma mégis jutott egy fél órácska nem-teljesen-idill, amikor írogathattam, nem éppen így képzeltem, mert ezt a laptopot ritkán használom, és nem tudtam gépelni rajta, a kreatív időm meg elment arra, hogy a podcast postot készítettem elő (ó igen, képzeljétek, ma felvettünk egy rövidke újabb adást, és lesz még, ez a terv, és a Facebookon sokan megörültek, amikor Ádám beharangozta, szóval a Hármas könyvelés talán új erőre kap), de azért érzem, hogy ez nagyon soványka vergődés, és most magamba fordulva szépen örülök, és betolom a csupasz túrót.

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s