#282

Olyan szerencsés vagyok, hogy közben sok jóról is írhatok (sőt egyszerűen az is szerencse, hogy írhatok, hogy végül nem a szobrászat lett a hobbi önkifejezésem, ami műtermet, pénzt, sok pénzt, még több időt követelne magának, hanem olyasmi, amit ha munka közben csinálok, senki nem furcsállja – még akkor sem, ha esetleg nem is titkolom, node értitek, egy heggesztés elég macerás lenne az iroda közepén, vagy egy szépen megöregedett férfimodell aktja).

Tegnap például végre megélhettem azt, milyen, amikor a kedves édesanya biztos benne, hogy a gyermeke zseni. Marci az erkélyünkről kérdezgetett (hatalmas, fura alakú erkély, ősidők óta beépítve, konvektorral, földig érő, nyithatatlan ablakokkal), és megkérdezte, hogy az erkélyajtó melletti nagy ablak hogyan nyitható. Mondtam neki, hogy leginkább sehogy, mire visszakérdezett, hogy akkor miért van a szélén csiga (ajtópánt vagy mi, amin elforog az ajtó). Mondtam magamban, hogy baszki, tényleg, miért. És 2,5 év ott lakás után kiderült, hogy igazából az is nyitható valahogy, csak a zárja nem kívül, hanem oldalt van, mint a kétszárnyú ajtóban szokott lenni, valami felpattintható nyelv. Tudom, nem zseni, de akkor is, egyszerűen szeretem, ahogy észreveszik a részleteket, még el nem torzítva, vagy ha torzítva is, az a saját prizmájuk, nem az enyém. Pl. habár kérem őket, ne mutogassanak, ha érdekes ember jön szembe a járdán, azért csak minden alkalommal hangosan mutatják, hogy nézd, anya, zsidó, szóval ezzel a viselkedéssel örülök, hogy a kövér nálunk az öreg szóval írható le. Mégis jobb, ha egy valóban kövér, 200 kilós, egyébként középkorú emberre úgy mutogatnak, hogy nézd, anya, milyen öreg. Legyen akkor ez az ő szótorzításuk. Ha már mutogatnak. Egyébként Marcitól könyebb vicceseket idézni, mert ő verbálisabb, de Tomi is meg tud lepni, pl. a múltkor azt mondta, hogy “Anya, én olyan vagyok, mint egy húsos vaddisznó..” WTF.

És a kert csodás. Minden nap kapja az esőt, a fényt, elburjánzott. A paradicsomaim már többen dicsérték, én is, mert nem is értem, mitől nőnek így. Nap mint nap kimegyek valami alibivel, a locsolás ugye kiesik, de néha csak felkötök egy palántát, pénteken zúzott tojáshéjat viszek a meztelencsigák ellen, ma fotózni ugrottam be. Néha az az érzésem, hogy magamból táplálom a parcellám, a figyelmemből, olyan kicsit, mint annak idején, amikor az ikrek még csak szopiztak, és nagydarab, tömör gyerekek voltak, én meg ámultam, hogy belőlem jött minden táplálékuk.

Na, ez aztán egy jól sikerült fotó, de életem első saját paprikája. Elbír egy kis életlenséget.

A menő paradicsomok.

Rebarbara, lassan vágósúlyban, előtte másfajta menő paradicsomok, homályosan.

Büdöske (védelem a répák kártevői ellen) és mángold.

A meztelencsigák nyomai, de a cékla azért bírja, pedig bébi.

Itt pedig halak az égen.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s