#281

Még szárba sem szökkent írói karrierem (legyen az voltaképp bármi), de máris ezer gondot okozok magamnak. Pl. többször belefutottam abba, hogy elkészült egy szöveg, és valahova kitettem, megosztottam, majd akkor kaptam észbe, miszerint te jó ég, mi van, ha az olvasója, aki az én barátom, ismerősöm, tehát nem idegen, azt hiszi, ez róla szól, neki készült, ő van valahogy beleírva, érintve. Aztán nevettem magamon, mert persze ez a szövegeim jelentős túlbecsülése, de megfagyott a mosolyom, mert attól, hogy egy szöveg szar (vagy nem működik {vagy nem működik éppen annál az olvasónál}), még érezheti a másik, hogy érintve, sértve van.

Vagy legalábbis érezhetem én azt, hogy mi van, ha a másik érezheti, hogy ésatöbbi, ésatöbbi.

Az a nagy helyzet, hogy tudomásom szerint sosem írok senkiről, akit ismerek. Még a versekben néha előfordultak emlékek vagy szeretett figurák, de a mostani szövegekben soha semmilyen szándékosság nem volt. Itt, ezen a blogon megteszem, szépirodalomnak szánt szövegben nem. Azt hiszem.

Pénteken egy leheletnyi idő jutott nekem, sétálva tehettem meg az utat két olyan pont között, amiket egyébként nem érintek egy átlagos napon. És ahogy mentem, mendegéltem, és nevettem magamban I. ( nem az az I., aki a gyerekeim apja) vicces csetelése kapcsán, amiben szörfös témát javasolt a következő novellához, bevillant két kisfiú feje hátulról (az arcuk azóta is ismeretlen), ahogy rajzolgatnak a füzeteikbe, és hogy majd sírnak, lenyalogatják a saját könnyeiket, rajzolnak tovább a tengerről. Ma elkezdtem róluk írni, és valahogy gabalyodott a szöveg, nyilván olyan emlékeimből, amiket ismerőseim, barátaim életében láttam, vagy olvastam, vagy filmen találkoztam vele, vagy én láthattam ilyesmiket, de hogy ezek az ismerősök, barátok, sőt én saját magam sem jutottam közben eszembe, az biztos. És mégis, amint kitettem, elkezdtem görcsölni, hogy hopp, van abban a kis sztoriban egy apróság, ami illik I.-re. Valami kis kellemetlen dolog. Hopp. És I. fiú. Hát azóta is görcsben a gyomrom, hiszen magyarázkodni már nem lehet. Hogy ezt nem azért ajánlottam neki, mert róla készült. Hiszen nem is róla. Inkább egy kicsit neki, mert ő inspirálta. És volt még ehhez hasonló szorongásom más történettel kapcsolatosan.

Nem tudom, hogyan fog ez a görcs megoldódni, amikor egyelőre a többi sem oldódik, tehát nem láthattam megoldást. De abban hiszek, hogy a megformált szövegnek van ereje, mint a szimpatikus mágiának, és ha egyik formájában megbánthat másokat, úgy arra is képes, hogy más formájában megkeresse önmaga megoldását, még akkor is, ha mindkét működése csak a fejemben történik. És egyben itt a blogon.

 

1 thought on “#281

  1. nem tudom ki az, de nagyon kicsi esélyt látok hogy megsértődne. de szerintem kb így elmondhatod ezt neki is, az nem magyarázkodás (vagy csak annyit hogy azért neki ajánlottad mert a szörfről asszociáltál tovább) (de nem is láttam hogy bárkinek ajánlottad)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s