#280

Na, hát ez is eljött, a fizikai, szellemi összeomlás. Szerencsés voltam, mert éppen voltak mellettem, meg nem is lett ez olyan durva, nem is összeomlás, csak lassú lecsúszás az ágyról a földre.

10 órát aludtam (igaz, párszor felriadva, a vihar és az aggódó macska miatt), és most végre úgy érzem magam, mint aki csak nagyon fáradt. Tegnap megvolt a hidegrázás, az ízületi fájdalmak, a bőrérzékenység, de lázam szinte semmi, valami belső égés volt ez, ami teljes kontrasztban volt a külvilággal. Nem is maga az érzés volt ijesztő, hanem hogy mi van, ha így maradok. Ha ez lesz mostantól, mert mondjuk tényleg beteg vagyok, valami most kezdődik el. Ehhez képest a reggeli összetörtség csodás optimizmussal tölt el.

Valahol megértem, hogy ennek el kellett jönnie, de ha listázom, mik merítettek le, akkor hát semmi különös. Az amerikai megrendelő egy hete Budapesten. Az ovimizéria (megalázó, konfrontatív részletekkel még, ezeket inkább le sem írom, most ott vagyok, hogy jó, ha nulla lesz a játék vége, csak legyen meg, és ahhoz alkalmazkodom, és a nullába beleszámítom, hogy a sok aggódás, szervezést ellensúlyoznia kell valami nyereségnek az új oviban). Hogy hetek óta nem volt szitter, és mindig váratlanul kellett lemondanom a heti szórványidőmről, a többi időt vagy mukával, vagy munkába menet-jövet töltöttem, vagy a gyerekekkel. És már kész voltam a közös vásárlásoktól, hogy nem tudok nyugodtan nézelődni. Persze picike idők csurrantak-cseppentek, de mindig másból lopva, főleg munkából, ahol most nyomás volt. Talán még az angol órák voltak a legnyugodtabb szigetek, egyben, hosszan, de pl. E.-val már csak úgy tudtunk beszélgetni, hogy közben a gyerekek nyüzsögtek körülöttünk.

És a novellák. Az, amelyikkel éppen küszködöm, azaz befejeztem, és volt olyan éjszaka, hogy többször felkeltem, és fejben írtam, 6 oldal az egész, nem tudom, hogy lehetett ennyire sűrű ez a kis szöveg, hogy mindenhova jutott, mint a talajvíz, nyirkos érzés, akárhova nyúlok. Valamiféle horror lett, és olyasmi a témája, hogy hátborzongatóan illeszkedett a tegnapi lerobbanásomhoz, mintha én is szereplője lettem volna, sőt mintha azzal, hogy leírom a sztorit, a benne lévő erőt életre keltem, és ő elszámoltat ebben a világban. És mivel napok óta a szöveggel éltem, hát egy cseppet sem tűnt ez a lehetőség irreálisnak. (A szöveget egyébként elküldöm egy pályázatra, amibe sanszosan nem is fér bele, de kellett ez a határidő is, hogy egyáltalán létrejöjjön, de kellett a határidő is, hogy ennyire kimerüljek. És a pályázat miatt meg sem mutathatom itt vagy a másik blogon.)

De nem csak maga a szöveg, hanem annak megosztása is kikészít. Rettegek, amikor elküldöm valakinek, és az egész világ rólam és a szövegemről szól, megszűnik a másik saját élete, pl. nem reagál, tehát a szöveg szar, nem ír, mert gondolkodik, hogyan mondja meg stb. Dolgozom az ügyön, hogy ne legyek ennyire egocentrikus, nyilvánvalóan az a megoldás, ha én találok meg végre valami kapcsolót, pl. az elküldés után már ne legyen az enyém, hanem kirepült a fészekből, és kész.

Tegnap még elvittem a fiúkat a könyvhétre (mert a ballagás miatt tessék már hazavinni őket ebéd után), és az volt a szerencsém, hogy jött velünk a fogadott nagyi, így valahogy hazavergődtünk, cipeltem 6 kiló könyvet, és valahogy rám zuhant a túledzés is, hónapok óta az a rend, hogy heti 5 mozgásom van, ebből 2 a kettlebel, most csütörtökön erőedzés volt, rá kellett döbbennem, hogy ezek a durva izomfájások, mindenhol érzett izomláz nem valami betegség, hanem az edzés eredménye, hogy most tényleg minden gyakorlatnál elmentem a határig (pl. üdvözlöm azt, aki kitalálta a haskereket), és nem csoda, hogy nem bírom már cipelni a könyveket (ez még nekem is durva, mármint hogy eljött az idő, hogy nem bírom el a könyvvásárlásom 🙂 ), ezen a hétvégén kimarad a két torna közül az egyik, és ez már úgy hangzik, mint egy terv, összekaparni magam. A vasárnap is max. power jóga lesz.

És nagyon jól jött, hogy I. itthon volt már hatkor, és átadhattam neki a fiúkat felügyeletre, és egész betyárosan letolta az estét, csak néha volt üvöltés, hajtépés, és másztak be mellém a fiúk feltöltődni, vagy rohant át rajtam az egyik macska a másikat kergetve) hát most itt regenerálódom a gép előtt, a horror novella kész, iszom még egy kávét, van pénz a bankszámlámon, és a vásárolt könyveimből már beleolvastam az egyikbe, a fiúk 2 órán át nem veszekedtek, ellenben még mindig viccesek és ölelgetnivalóak, és csak lazán, nagyon lazán fogom tolni ezt a hétvégét, mert ez most jár, sőt nem csak jár, de meg is valósítható. (Azért még mindig álmom egy Airbnb szoba.)

Ezeket vettem meg, van még gyerekkönyv és egy Magvető zsákbamacska csomag, végül is nincs 6 kiló. Háttérben a blog, ez a poszt.

 

 

1 thought on “#280

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s