#268

Vasárnap

Ez még szombat, késő este. A fiúkat lefektetem, elköszönök tőlük, később neszezést hallok a konyhából, Marcit találom ott a félsötétben.

Én: Hát te?
M: Anya, szörnyűséges látványt érzettem. Rengeteg energia van, de nekem nincs energiám.
Én: Ahaáá, éértem, szóval kérsz egy kekszet?
M: Igen.

Már tényleg vasárnap, délelőtt kertrendezés a közösségi kertben, pakolunk, a bekövesedett kisdombot egyengetjük, társam valami keményet talál, először lerakott téglaösvénynek hisszük, aztán fémlap, később már ládaszerű, ekkor remélem, sőt elhiszem, hogy kincs, még mondom is hangosan, persze nevetve. Végül csatornalefolyó lesz.

A rendezés után, leizzadva sétálok át a téren a boltba, előttem két idősebb, lerongyolódott alak, az ételosztásra gyűlnek, a nyilvános wc-ből jöttek ki, egyik szól a másiknak, hogy nincs rendben a gatyája, nincs felhúzva a slicc, a másik rácsodálkozik, tényleg, menet közben odaszúrja, döglött madárnak nem kell kalitka, felröhögök mögöttük.

A játszótéren nyomasztó jelenet, a furcsa testvérpár idősebb tagja a téren lebzsel, a fiúkat is szórakoztatja, homokot szór rájuk, de ha szólok, hogy ezt ne, szembe megy, begyullad, akkor próbál odafigyelni. Öccse, D. sehol, ha látom, félek, nem is tőle, hanem attól, mi lesz ebből. Valami fortyog, mint a filmes mocsárban a kipattanó metánbuborékok, előbb-utóbb feljön a szörny is, bűzlik, félelmetes és szánalmas. Két alak jön a térre, fiatal fickók, egyiken klasszikus szakácskötény, hamis Crock papucs, a másikon a helyi fánkozó pólója, V.-t, a nagyobb testvért keresik, csak foszlányokat kapok el, komoly a beszélgetés az ivókútnál, mutogatnak, valamit valaki valahonnan kiemel, ezt imitálják, elmenőben kiabál vissza a kötényes: a pénz nem fontos, költse el, de az iratok. Felém sétál V. és egy kislány, hallom: ez a hülye D. lopott.

A játszótéren Marci leírja a homokba élete első betűjét, az X-et, mutatja, hogy itt az X, mondom, ez az írás, hogy leírsz egy betűt, mondja, nem, ez a kincs helye.

Este hónapok óta először újra szóba kerül “az én Boldim”, képzelt barátjuk, akinek kiskorában kristályfoga volt, nem is arany, varázsolni tudott vele, de aztán megnőtt, és igazi foga lett. Nemsokra rá megtudom, egy igazi Boldi is megszületett aznap, koccintás (tejfakasztó? de nem szeretem) a közelben, és csak a közös öröm miatt mentem el, de remek beszélgetések lettek olyanokkal, akikkel eddig kevesebb volt a kapcsolódás, aztán az éjszaka közepén hazafelé sétálva a képzeletbeli tó illatát érzem (talán “a mi Boldink” ismeri), nedves a talaj, nem tudom, minden hol turisták, inkább ők az ide tartozók, őslakosok, én vagyok a gyüttment, aki aztán hazamehet, majd kirázza a homokot a ruhájából, a játszótér hordalékát a cipőjéből, lemossa magáról, és nézi a kád fenekén a mintázatot, hogy ez a homok még onnan van, volt, úgy feküdtem le éjjel, kicsit spiccesen, aztán ez is lement a vízzel együtt.

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s