#266

Tegnap voltam terápián, és közben, majd utána is felmerült bennem, hogy mennyire tipikus, mennyire “átlagos”, tankönyvi gondjaim vannak, és hogy emiatt kicsit (néha nagyon) rosszul éreztem magam. Hogy unalmas vagyok.

Aztán a zuhany alatt, ahol nemes egyszerűséggel átmegyek vízimalomba, és valami rusztikus és nagyon szép szerkezet lomhán, de hatékonyan mozgásba lendül, aztán megőröl búzát, csontot, vízkövet, szóval ott ma reggel beugrott, hogy vajon mikor volt az elvárás bennem, amikor holmi köhögéssel, lázzal elmegyek a körzeti orvoshoz, az megvizsgál, akkor vegye a kagylót, hogy “Kardos doktor, szervusz, gyere csak át, ilyet még nem láttál, de én sem.”, szóval hogy ritka és speciális gondom legyen, nem valami szaros bronchitis.

Aztán az is elgondolkodtatott, mi lesz, ha már nem köhögök. Ősi kamaszkori ragadványom, hogy aki szenved, nemesebb, a problémás, a konfliktusos értékesebb, mert az ütközések, horzsolások majd értéket teremtenek, egy szép verset, egy csinos csikknyomot a karon, szóval valamit.

De azt hiszem, nagyszerű dolog lesz egészségesen szorongani, teljesen normális módon érezni magam magányosnak, és mély önismerettel, önelfogadással kételkedni, és ami tüdőre megy, azt kiköhögni, aztán kapni levegőt.

2 thoughts on “#266

  1. Milyen fura ez, engem mindig megnyugtatott a gondolat, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal, hanem bármi, ami velem történt vagy bánt engem, arról számtalan tanulmány született már.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s