#253

Ez most pár igen sűrű nap volt, vagy nem is tudom. Pénteken hívtak az oviból, hogy Marci sípol, de akkor adnak asztmagyógyszert, minden szuper, nem kell mennem. Az volt az érzésem, hogy rossz anya vagyok, mert nem rohanok az oviba, de. De. Az óvónő szerint Marci már el is aludt, nekem határidőm volt, mentem végül, de később, akkor már zihált, helyettesítővel volt, és senki nem vette észre, hogy kapkodja a levegőt. És valahogy jó volt megerősödni, hogy néha igenis jogos az összes faszomság paranoiám, és nem rossz anya voltam, hanem elkentem valamit, ami néha igaz, néha hamis. Marci nem lett jobban, sőt, végül péntek este egy taxiban találtam magam, ahogy magyarázok a gyereknek, ne aludjon el, ne féljen, és főleg én ne féljek, megyünk a kórházba, most nem fogok semmit elkenni, minden a helyén lesz.

Habár csúfos nehézlégzése volt, és a szteroid is csak lassan nyomta le, azért másnapra már egészen jól lett, napközben már csacsogott, a doki optimista volt, a következő éjjel így halad, vasárnap mehetünk haza. Tényleg minden a helyén volt, kis kétágyas a szoba, én a széthajthatós, gyanús küllemű, de direkt nekem kiutalt fotelágyamban, Marci a kis rácsosban, étel ugyan nincs, csak csokiautomata, de a kávégép elmegy PayPass-szal is, és iható kávét ad, kell is, mivel majd minden Vetolin beadásra felriadtam, és az még óránként volt, a szomszéd ágyon ugyan nyöszörög, fel-felsír a kislány, de kihúzzuk valahogy, az egész kalandot letudjuk hétvégén.

Aztán minden hely felcserélődött: Tomi bejött látogatóba, és hirtelen ő volt rosszul, már nem is Marci, és a babyhaler otthon maradt, loptam volna én Ventolint, de gondoltam, itt egy rakat orvos, vizsgálják meg, arra nem számítottam, hogy vizsgálat után megkérnek, ha már úgyis itt vagyunk bent, aludjon csak itt Tomi is, majd holnap mehet haza a tesóval. A fotelágyam is elcserélték, másik szobába tettek, sokágyasba, sok másik lakóval, a tüdőgyulladásos kislány állapota nem javult, volt jövés-menés körülötte, nekünk meg már nem kellett az oxigénmaszk lehetősége. Féltem, szorongtam az ikrek együttes altatásától, de Tomi egyre rosszabbul lett, már neki nem segített a puff, végül szteroidot kapott ő is, amitől hiába lesz másnapra jól, egy éjszakát még bent kell tölteni.

Akkor már egyáltalán nem volt helyénvaló a fotelágy, a zsíros, mosatlan hajam, az Őrölt kávé, tejjel 110 Ft, a Riska dobozos kakaó 150 Ft GJ kód, a margarinos kenyerek tukmálása, a játszószobában a sok-rengeteg játék, amiből egy sem egész, kerék nélküli autók, figurák tábla, táblák figura nélkül, teteje vesztett várak, sehol egy katona, egy királylány, minden ragadós, mindig van ott valaki, egy szülő, egy gyerek, az ő kezén is ott a búb, a bog, alatta a branül, valamit tologatnak, pakolnak, de itt nem lehet játszani, végül járkálunk a stációk között, automata, tévé, játszószoba, ablak, egészre vissza a szobába, beadni a puffot. Legalább ennyi kerek, egész.

Szombat este végül lekapcsoltam a szobában a tévét, már gyűlöltem ezt a gyerekdrogot, Marci kiborult, kezébe vette a robottá alakítható kisautóját, és arcon vágott vele. Akkor én elsírtam magam, és ezt úgy szégyelltem a szoba lakói előtt, hogy fordultam volna el, de Marci megijedt, kapaszkodott belém, kiabált, Anya, anya, ne hagyj el, kérlek.

És ennél a pillanatnál végül nem lett rosszabb, innen már csak felfelé kapaszkodtunk, visszaigazgattunk apránként mindent mégis a helyére, a könnyeket lenyelve, valahogy mégsem kiengedve, az ikreket megölelve egy-egy rácsos börtönágyba, az alvásba, magamat a fotelágyba, kihajtogatva, leterítve, megnyugtatva, holnapra minden jobb lesz, és képzeljétek, tényleg, mert reggel a fiúk vidáman keltek, Tomi a branüljében gyönyörködött, és Marci még aludt, amíg ketten elmentünk kakaóért (Riska dobozos, 150 Ft, plusz az Őrölt kávé, tejjel), és sikerült hárman elmenni pisilni, és a fiúk a fekete-fehér kockás padlón játszani kezdtek, a napsütötte sávok a forró kövek, azokra nem léphetnek, én sem léphetek, és már voltak otthonról hozott Playmobil figurák, lovagok, akiknek éppen jó volt a teteje vesztett vár, és ugyan a tollforgó, csecsemőkörömnyi kis műanyag, többször is elveszett, végül mindig meglett, és már nem bántam, hogy meséket nézünk sokszor, mert mi mást is tehetnénk, a kertben volt egy üres medence, két és fél éve még teknősök éltek benne, ma már csak a kiszáradt hordalék, és nem volt semmi, csak néhány piros pad, a tavaszodás, és a hátsó, különös, igazából varázslatos műhelyféleség, de oda nem mertünk bemenni, Marci hazament vasárnap, Tomival még egy napot eltébláboltunk, már ismertük mindennek a helyét, végül már csak a helyét, a kakaóét, a gránátalmás gyümölcsléét, mert kifogytak ezek a spirálok, mindent kitekertünk, megittunk, és hétfőn ebéd után kitettek minket, mert összeomlott a kórházi rendszer, és hiába vártuk a zárót, de már jött a következő turnus, az új nehézlégzők, a krupposok, a tüdőgyulladással küszködők, végül egy ideiglenes cetlit kaptunk, amíg vissza nem megyünk az igazi záróért, addig ez a papír helyettesít mindent.

3 thoughts on “#253

  1. Nem is tudom, mit írjak, összeszorul a szívem, én már attól padlón vagyok, ha a gyerek egy kicsit rosszul van. Csodállak, hogy így nyomod ezt az élet dolgot az ikrekkel, és sírni teljesen oké, van ez így.

  2. Nem akarok kisebbíteni érdemeim, de aztán mégis. 🙂 Inkább kimerítő volt, de egyben megkönnyebülés is, mert ezeket az asztmás időket itthon szoktuk letolni, és amikor éjjel óránként kelek adni a Ventolint, akkor rettegek, hogy be kellett volna menni az ügyeletre, jaj-jaj. Most bezzeg bementünk, aztán a kórházba, és tényleg ótvar volt az ágy, és 3 nap cicamosdás volt, meg sajnos nem kávén, hanem Kit Katon meg Bountyn meg sajtbureszen éltem, de egyben levették a felelősséget, és amikor pl. Tominak két óránként adták a gyógyszert, aztán négyre akarták csökkenteni, volt kihez mennem, hogy dehát szerintem pláne jobban zihál, meghallgatták, és voilá, kapta a szteroidot. Csak akkor sem jó, elzárt világ, Varázshegy, de ez nem az a szép, kulturált szanatórium saját idővel, hanem ez a falu menti kis földhányás, dűlő, répafőzelék és saját orrcsepp bevitele. :/ De az utolsó éjjel volt pl. időm olvasni, befejezni egy könyvet, erre jó a háttérvilágítós Kobo. 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s