#250

Tényleg nem tudom, miféle kemény belső mag vonz bennem magához minden örömet, örömből lesz az a mag is, azért működhet a jelenség, azért enged el magától minden félbemaradt dolgot, itt keringenek körülöttem: az elveszett fél pár fülbevalóm valahol az űrben, a másik még körülöttem keresi a helyét, egy cseppet sem fáj, pedig nagyon szerettem, ezüst szerencsecsont, még szerencse, hogy akkor vész el, amikor nem is hiányzik, a télikabátom cippzárja csak félig jön fel, ha tovább erőltetem, szétnyílik, elengedtem azt is, végül is ma már március, újat nem veszek, egy fekete melóskabátban kihúzom ezt az utolsó pár téli napot, ha kell, hetekig, az a régi, belül bíbor télikabát repülhet felettem, kiüresedett szuperhősként, itt pedig az elszállt lehetőség, hogy becsatlakozzam a céges csapatépítő sörözésbe, a bébiszitter megbetegedett, nem mehettem, de ez sem baj, talán elszállt volna ez akkor is, ha ott vagyok, és itt repül I., egyelőre még g-stacionárius pályán, majd kiderült, kireppen-e, vagy egy időre marad a légüres térben, a felszín egyelőre nem opció, közelebb nem jöhet, nem is tud, a párterápián megkérdezte P., hogy voltaképp miért is akar I. velem, maradni, de nem tudott válaszolni, és a terápia végén annyit mondott, ő most akkor nem érti, mit is csináljon, de ez sem bántott, csak nevettem, ez most nem érint, elmegy mellettem.

Nem tudom, mi sűrűsödött be ilyen erős, boldog érzéssé, talán hogy újra dolgozom, produktívan, hogy olvasok, folyamatosan, hogy kettlebell edzésekre is eljutottam, hogy jó a fiúkkal felébredni, és jó éjjel egy szobában aludni, anélkül, hogy szoronganék, hogy szép és okos emberekre mosolyoghattam, és ők kezdték, nem is én, hogy jól esik az írói workshop is, olyan, mintha tényleg haladnék valamiféle döntés felé, egyébként rengeteg hülye problémám van, kisebbek, nagyobbak, a fülbevaló, a kabát és I. mellett ott keringenek könyvek, filmek, beszorulások, vágyott, nehezen elérhető találkozók, döntések, megemésztendő kérdések, és igen, gömbformában lebegve a súlytalanságban a macskahúgy, megint, aztán majd valami lezuhan, becsapódik, és az sem lesz baj, sőt, még élvezni is fogom, ahogy a csuklómon a zúzódást, a súlyzó nyomát.

2 thoughts on “#250

  1. Csak annyit írnék, hogy írj mindenképpen. Nagyon szeretem olvasni a soraidat és már hónapok óta mintha belőlem szakadnának ki a soraid, csak nekem sosem öltenek ilyen formát. Köszönöm, tényleg.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s