#246

Na, az van, hogy ha frissiben megírom, amit éppen a fejemben forgatok, akkor az a lét esszenciája, olyankor az alapvázat, valami mélyben húzódó támasztékot ragadok meg, ellenben ha eltelik pár nap, és próbálok visszatérni hozzá, akkor kiderül, csak egy félig leszopogatott csirkecsont, tudjátok, az a szúrós, ami a dobverőben a vastagabbra tapad, valami kiegészítés, a macska szedte ki a kukából, ha visszadobom, megyek is kezet mosni. Vagy legalább egy hosszabb séta, tusolás kell, hogy újra átlényegüljön azzá, ami valójában igaz rá, hiszen tényleg támaszték meg váz meg anatómia, egyebek.

A tükörről azt akartam írni, hogy vettünk egy szekrényt, Vaterán, olcsón, elég szép, cserébe egy főbérlő adta el, aki már eleve szétszedve kapta az albérlőtől, így rejtély volt, egy igazi démon, akivel I. két napig harcolt, a végén már folyamatosan káromkodott vele, szidta, végül összeállt a szekrény, és van egy akkora tükre, amiben az ember látja magát tetőtől talpig. Nem csak nekem, de a fiúknak is nagy meglepetés volt ez, sokáig vágták a pofákat, én pedig rácsodálkoztam, hogy egészben vagyok. A früdőszobatükörben mindig csak egy kis darabka jut: egy segg, kicsavarodva, karok fej nélkül, has, magában siralom, mind problémás. Úgy voltam, mint az elefánt és a vakok, sok tételmondatom volt magamról, de nem álltam össze elefánttá, most bezzeg látom magam tetőtől talpig, és őszintén szólva továbbra sincs jó deffinícióm az állatról magáról, de azt láttam a tükörben, hogy alapvetően tetszik nekem, lógó hassal, vastag combokkal, túl széles, csontos vállakkal, ráncos arccal, mert ezek az ő vállai, az ő hasa, az ő segge, és még a gyerekek is köré gyűlnek, és rácsimpaszkodnak, egyszóval jó a látvány, és ez nagy ajándék volt.

Az edzőtermi tükörre most nem jut idő, 2 hónap betegségnélküliség után meg kellett történnie, hogy az egyik fiú megbetegszik, és az utóbbi hetekben már minden napot megköszöntem, újabb megúszott idő, de most, hogy Tomi lázas több napja, rosszul érzi magát, de nem nagyon, és nincs nagy baj, megint köszöngetem, hogy továbbra sincs asztmagyógyszer, éjjel óránként kelés, rettegés, mikor kellene kórházba, ügyeletre menni  nehézlégzés miatt, egyelőre élvezem ezt a senkiföldje zónát, ahol már nem félek az asztmától, de még nem félek az influenzától, és azt is jól viselem, hogy mindig ül valaki az ölemben, és ők keltenek, és úgy alszom el, hogy altatom őket, tehát minden idő megosztott, de most Tomi alszik, Marci dudorászik, motoszkál, ennyi éppen elég egy posztra az egyik tükörről, amivel végül nem lett szembefordítva a másik, az edzőtermi, de hát végesek a keretek.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s