#244

Ez most egy jó nap. Ugyan fél hatkor keltem a macskabalhéra, de így jutott idő egy nagyon lassú kávézásra, tornára, és még arra is, hogy összeszedjem magam, hogy beszéljek végre I.-vel. És még arra is, hogy beszéljek vele. Így végre elmondtam neki, hogy volt egy találkozóm terápia kapcsán, megyek még, és hogy a rákövetkező alkalommal ő is jöjjön. Nyitott volt, sőt örült.

Fürödtem, közben megint a testen gondolkodtam (valahogy közelebb kerülünk ilyenkor egymáshoz). Fáj a csuklóm, tegnap Doris, aki odabújt, dagasztott az ölembe, fúrta magát, majd figyelmesen nézett, ahogy tökmagot ettem, kivesz, szétharap, kidob, kivesz, szétharap, kidob, a negyedik alkalommal lecsapott, és megharapott. Nagyon erős harapás volt, órák múlva is sajgott, benne volt, hogy edzésen mostanában snatcholunk, és még esetlenül csinálom, szétverem a csuklóm a súlyzóval (el fog múlni, már nem térdelek magamra foltokat török felálláskor), és ott, a zúzott területen kapott el, de benne volt az is, hogy most egy egér, egy kismadár meghalt, azonnal vagy némi vergődés után. A csuklómat elkapta egy ragadozó, és megölte egy erős harapással, és vittem ezt az érzést még órákig, sajgott, hogy így megy ez, az elegáns, szürke jószág, aki éhezik, valójában egy gyilkos, és a mohósága, amivel megejtettem engem, éppen az ereje, hogy ez így működik akkor is, ha nem látom, tudom, és nem csak kóbor macskáknál a város közepén, hanem ott is, ahol ez a természetes, lehet hideg víz alá tartani, kiszívni kicsit a helyét, ne gyűljön be, majd beheged, de lesz másik.

Azért ez is jó, hogy néha szembesülök vele, ez van.

Maga a kettlebell remek, és van ott valami, amit különösen szeretek. Kedden reggel angolom van, és délután edzés, és amikor éppen súlyzókat lengetek, sokszor eszembe jut, hogy reggel még az irodalom volt a téma, meg egyéb szellemi örömök, és ez lassan elolvadó dekorcukorka a számban, olyan kis gyöngyházszín, miközben a fizikai határaimat taszigálom, és együtt nyögök másokkal, akik a saját határaikat taszigálják, és az ő szájukban másféle kavicscukor forgolódik, hogy ők informatikusok, hogy orvosok, hogy ők horgolnak, és ez az edzés végére elfogy, felhasználódik a kalóriája, de még vigyorgásra is futja belőle. Pénteken reggel pedig, a másik angolra a csütörtök esti edzésről viszek mindenféle bőrkeményedést a markomban, izomfeszülést, ami a széken helyezkedéskor jelzi, hogy van hasam, van vállam is, hogy ez így összeér, azt különösen szeretem.

És fürdés közben még az jutott eszembe, hogy annak idején, az óvodában én a Malina ikrekbe voltam szerelmes, és hogy tessék, most is ez szakadt a nyakamba, hogy nem volt olyan idő, amikor egyetlen gyerekem van, amikor ő a minden, és benne és csakis benne gyönyörködöm, és az ő igényeit mérem fel, és mérlegelek, hanem mindig osztozás van, és ezért kerülöm a szerelmes filmeket is, és félek egy kicsit a Testről és lélekről mozitól, mert félek az irígységtől, amit érezni fogok, hogy vannak, akiknek van egy egyetlen másik, ő, és csakis ő, a minden, mert erre nekem már nincs esélyem, hanem osztozni kell valahogy, és ezeket a darabokat is egésznek látni, hogy aki ide jut, meg oda, az voltaképp egy teljes ember, csak idő darabolódik, néha edzésre, néha angolra, az egyik macska nappal itt alszik, a másik ott, éjjel az egyik a nappaliba van bezárva, a másik a folyosón kószál, nappal Doris uralja a teret, és Szívem bújik az ágy mögé, én vagyok a gazdájuk, és ügyesnek kell lennem, hogy elég legyek, és ne legyen elegem belőlük, hanem ezek is szopogatós cukorkák legyenek, elég energia.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s