#243

Vannak nekem ilyen “Megnyalnám a könyököm” vágyaim, persze megint kicsit beáldozom az igazságot egy viccért, ami nem is olyan remek, de annyiből igaz a párhuzam, hogy csupa önmagéáért jó dologról van szó, amik olyan egyszerűnek, könnyen megvalósíthatónak tűnnek, aztán fizikai lehetetlenség valóban megtenni őket. Azért forgolódom otthon, hátha mégis összejön, vagy ha nem, akkor kénytelen leszek a könyök meghatározásával játszani: a hely a karomon, amit küszködve, de végre megnyalhatok, a magam örömére.

Leülni, nyugodtan végigolvasni a drága, karácsonyi ajándék, motivációs csodajáték leírását, felkészülni mesével, manólevéllel a fiúk felé.

Végignézni az Iskola a határon könyvjelzőim, és valamit kihozni belőlük, akár publikusan az olvacsócsoportba, akár csak magamnak.

Elmenni a Decathlonba (nem a Nyugatihoz, mert ott nincs), kesztyűt venni az edzésekhez. A súlyzók elkezdték szétszedni a kezem, azaz először jöttek a bőrkeményedések (Anyaaa, mi ez a kemény bibi rajtaad?), aztán ezeket a bőrkeményedéseket húzza a súlyzó. Sajnos ez egy ilyen gyenge pontja a kettlebellnek, tegnap mesélte az orvoslány, hogy megcsinálta tavaly az 1000 swing éjszakáját, de már a 400. swing után cafatos volt a keze, és ahogy ő fogalmazott: “Akkor még nem fájt, csak a szövetközti testnedv szivárgott, és nagyon csúszott a fogantyú. Aztán a kézmosás, az fájt.” Amúgy erős vagyok, és ellenállok, hogy emeljem a súlymennyiséget, inkább jól akarom csinálni a gyakorlatokat, akár kisebb súlyzóval, de amikor megtudtam, hogy van egy Warrior nevű kihívás, hát azóta erre vágyom. Hogy letoljam a Warrior 1 szintet (nem ördöngösség, pár hónap edzés után már mehet). És a múltkor, amikor egy részeg alak az utcán nagy dérrel-dúrral rugdosta a kukákat, nem kerültem ki, hanem elmentem mellette, és arra gondoltam, hogy hát részeg, ha fenyeget, megütöm. Én. Mondjuk azóta belegondoltam, hogy ha feldől, utána nagyon megijednék, hogy baja lesz, szegénynek, szóval már nem is vagyok olyan harcias. De lehet, elég, ha csak nem kerülgetem a gyengébb őrülteket, elég, ha az erőseket kikerülöm.

Elmenni egyedül moziba. Egyáltalán, elmenni moziba. Aztán másokkal is elmenni.

Elmenni futni, és közben süssön a nap, és legyen 12 fok. (Hát, ez inkább csuklónyalás, sőt ujjszopogatás, de attól még nagyon vágyom rá.)

Látni a két macskát egymáshoz bújva aludni. Ez egyelőre a pápa könyökének a megnyalása, fizikailag inkább lehetséges, mint a sajátomé, de azért ugye nem túl reális. Mindegy, várom, hogy az új macskahormonos párologtató piacra kerüljön, őrült-őrült agilitással írtam a gyártónak, és megígérték (szinte azonnal válaszolva, ami azért fontos, mert ilyen érdeklődő levélnél mindig egy elhavazott, unott ügyintézőt vizionálok, aki egy formalevéllel válaszol (“Kedves Gábor!”), jó esetben 2 héten belül, de nem, tessék, írtam, és egy állatorvos reagált egy órán belül, kedvesen, segítőkészen), hogy amint kikerül kiskereskedelmi forgalomba a környékemen, írnak, hogy hol vehetem át.

Kimenni a kiskertbe, közben süssön a nap, legyen 12 fok, én pedig felásom azt a darabkát, amit hagytam elburjánzani, közben tervezgetem, mit ültessek tavasszal, álmodozom a nyári napokról, előre, barátkozom a gondolattal, hogy nem bukkan elő a macska, azzal, hogy ez most nem az én felelősségem, és hogy attól még élhet, egészségesen.

Süssön a nap, legyen 12 fok. Legyen vége a télnek. Legyen egy pad, odakönyökölni.

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s