#235

Beindult egy kis verskezdemény a fejemben, és roppantul boldoggá tett. Ahogy az ünnepek ideje is, volt időm arra, hogy elmélyedjek jelentős és kevésbé jelentős gondolatokban, rázoomoljak döglött poloskára, üvegtörmelékre, és ami még fontosabb, arra is jutott alkalom, hogy leüljek, és mások elé tárjam.

Most, hogy újra dolgozom, ez az, amire nincs idő, így (természetesen) nagyszerű írások vesznek a semmibe, akár Borges titkos csodájában, csak én mindig túlélem (persze nem csak tökéletes művek vesznek oda borgesi módon, amint arcomon izzadságcseppek gördülnek le a 20 kilóval swingelés közben, hanem egyéb mély pillanatok, amikor jól szeretem barátaim, családom, jó embere vagyok a világnak, aztán hopp, oda minden már megint, törölgethetem az arcom).

Mindenesetre most éppen úgy érzem magam, mint Wall-e, ahogy viszi a kis növénykét magában, fontossá és értékessé tesz, és kicsit rajtam kívülálló dolog, habár megvan a kiválasztottság érzése. Hű fegyverhordozója vagyok valaminek, ami éppen arra elég, hogy hulljon rám is kicsi dicsfény, és ezzel aztán menőzhetek a kocsmában, és felszedhetek másokat. Kicsit szánalmas. Azt hiszem, annak idején végül ezért nem igyekeztem, mert azt gondoltam, az igazi művészt valami ősi, igazság iránti szomj, a változtatás igénye hajtja, nem annyi, hogy fasza voltam, megint írtam valamit, ahelyett, hogy semmit – tartalmas volt a nap, a diéta is nagyjából megvolt, Fedél Nélkült is vettem, a gyerekekkel türelmeen játszottam -, és nézzenek oda, xy és z is szólt, örültek neki, sőt még jobban is szeretnek, ők konkrétan, nem az emberiség.

Bár ha belegondolok, ennyiért voltaképp megéri. 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s