#233

Mintha. Mintha jobb lenne a helyzet a macskákkal. Talán tényleg számított a figyelem, amivel többet kaptak a szünetben. Még mindig nem szeretik egymást, félnek, stresszelnek, de talán stabilizálódnak a szabályok. Hogy ez itt ezé, az ott a másiké, és ha az egyik ide megy, akkor a másik nem basztatja rögtön.

(Tessék a koszt, a lerongyolt főnöki széket figyelmen kívül hagyni, az egyébként sem csak szék, hanem kilövőállás is, a kosz viszont csak kosz, saját maga.)

Mintha jobb lenne attól, hogy leírtam a macskaszégyent. Hétvégén megyek a kertbe, karácsonyfát aprítani. Mulcs lesz belőle, madárülőke, rovartanya, komposzt, borsókaró, minden csontja-bontja, porcikája bekebeleződik. Nagy meló lesz, kerti felhasználásra készítem elő a fát, nekem legalábbis nagy meló, nem értek a kerti munkához, ügyetlen is vagyok, jó kis penitencia.

Ha már csontok. Tegnap már súlyzóval toltam a török felállást. Ezt akartam leírni: a török felállást csináltam. Ahogy annak idején le kellett írnom, hogy lefelé néző kutya pózt csinálok. Vagy kimondani magamban. Hogy nos, akkor tehát itt vagyok Prágában. Vagy Lisszabonban. Ide vezetett ez az utazás, egy másik helyre. Török felállást csinálni. Különös, hogy még mindig én vagyok, holott eddig sosem csináltam, most meg már túlestem az elsőn, jártam ott, láttam. És mindenki csak úgy megy tovább, ahogy én is, pedig itt valahol megtörtént egy átkelés egy térképen jól látható vonal felett, hosszúság, szélesség, az egyik lában már Csehszlovákiában van, már voltam külföldön, látod. Igazából szeretek ez az ember lenni, aki Lisszabon után márlefelé néző kutyába is lement, majd felállt török módon, és amikor kedden, életemben először, akkor még egy flip-flop papucsot egyensúlyozva az öklömön próbálgattam ezt a gyakorlatot, és bejött valaki, egy szakállas fickó az utcáról, valami edzés után érdeklődött, nézelődött az ajtóban, és egyszercsak felnéztem rá, akkor összenevettünk azzal a fickóval, és nem zavart sem a leggings, sem az, hogy összekeverem a lábaimat, sem az, hogy az ügyetlenségemhez túl izmos a vállam, sem az, hogy egy idegen néz mosolyogva, mert akkor én a turista voltam a török felállásban, és úgysem érti senki, hogy éppen miket is beszélek, ez ám a megérkezés szabadsága.

Aztán persze vagy nagyon rosszul csinálom, vagy nagyon jól, de most ilyenek a térdeim. Jó kis penitencia.

 

 

2 thoughts on “#233

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s