#231

Nem volt rossz ez az év, és a következő még jobb lesz, több alvás, még több rácsodálkozás, még több mindent fogok megtanulni és még több mindent fogok szeretni, még több dolgot fogok létrehozni. A szivárványos képet kiegészítendő azt azért elmondanám, hogy ma reggel már ébredéskor elhajtottam volna mindkét gyerekem, és igazi nagy drámai jelenetben üvöltöttem volna az égre, hogy hagyjatok már a faszba békén, egy kurva kávét hadd igyak meg, de helyette csak akkor ripakodtam a fiúkra, amikor Szívem macskát basztatták, utána Tomi oda is jött, és kérte, hogy ne kiabáljak velük, mert nem jó.

Aztán leszaladtam vöröslencséért, és a csarnokban a szokásos, már rég nem jogdíjas zenék szóltak, hirtelen egy réges régi kedvemcem, aminek életemben először a szövegét is megnéztem, amint hazaértem, és csodák csodája, nem dőlt le egy újabb bálvány.

Egyébként immár negyedik éve nem más a szilveszter, mint a születésnapra készülődés, és ez immár be van betonozva. Magam helyett a gyerekekkel kívánok mindenkinek minden jót, de kicsit én is a képen vagyok, ahogy szeretem őket, mert alsógatyát húztak a fejükre, és úgy rohangálnak. Tegyetek ti is így.

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s