#220

Amiről írni akartam, és most éppen már nem érdekel, mit rúgnak szét a fiúk, az megint a test. Mert a múltkor rácsodálkoztam, hogy a kettlebell órán (ahol bizony trikóban járok egy ideje) az edzőnk, Armand lelkesíteni próbált, amikor egy gyakorlatnak egyszerűen nem jöttem rá a mikéntjére, és gyengének tituláltam magam, szóval ő akkor azt mondta, hogy dehogy vagyok gyenge, nézte is, milyen erős vagyok, szóval ne aggódjam, menni fog. És én meg elolvadtam. Hogy hú, hát erős vagyok, nem úgy, holmi lélekben – bár persze edzéshez az is kell, de karban meg vállban. De jó nekem.

Hamvas koromban szép szerettem volna lenni, az aztán hamar elkopott. Aztán a terhesség, szülés, szoptatás, nemmozgás, éjszakázás után hirtelen kegyetlen erős lett bennem a vágy, legyek formás, jó alakú, jó seggű. Szerencsére (sajnos?) ezt is elengedtem, nem lesz már szebb a hasam, a mellem, a fenekem alakult valameddig, sosem lesz alma, és már rég nem mérek, nézek semmit, legutóbb láttam, hogy több vagyok, centiben, kilóban is, de a ruháim még feljönnek. És. És hát ugye erős vagyok, megmondta Armand is.

Örökös ez a menekülés a test enyészete előtt egy lépéssel, ahogy fogy a levegőm, úgy ér közelebb a romlás, most csak egy-egy fog, a megereszkedett has, aztán már egyre több visszafordíthatatlan változás jön, és egyre nehezebb lesz futnom. Nem csak az évek, hanem a gondokkal teli idők, a keserűségek rakódnak le a tüdőmben, húzzák le az arcbőröm, a szemhéjam. Milyen jó, hogy még erős vagyok, és ahogy öregszem, úgy lesz egyre erősebb a testem – ahhoz képest persze.

De a múltkor belémsajdult a veszteség, miért is félek az öregedéstől. Többek között mert egyszerűen nem hiszem el, hogy azzal (ezzel) a testtel is járnak olyan pillanatok, mint a másik arcába belefeledkezés úgy, hogy közben ő is éppen az enyémbe merül el. Vagy éppen egymás testében. Hogy nekem ilyen többé nem lesz az életemben, mert öregként nem járhat. És ez voltképp már most sem jár, mert, mert. 

Aztán olvastam ezt a csodás blogbejegyzést, és ettem én is azt a fagylaltot, és rájöttem, hogy ó, igen, magamat fel tudom tölteni, akár anélkül, hogy a másik arcába merülök, felkapcsol akkor minden olyan zene, ami valami külön jelentőséget kap, ahogy a világ minden olyan tárgya, ami éppen ebbe a Zónába szorul, ahol a látogatás történt, hátrahagyva nekem a megmagyarázhatatlan jelenségeket, és egy ideig Stalkerként járok ki oda, veszedelmes darabkákat hozok haza magammal, hogy amikor visszajöjjek, kilengjen a számláló, holott én látogattam oda, és én hagytam hátra ezt a sugárzást, elég volt valakire gondolnom közben, vagy talán csak álmodni vele, akaratlanul vagy akarattal.

És elhatároztam, hogy ezt megtöröm valahogy, és megtanulom, vagy éppen elfelejtem, amit kell, hogy olyan egyszerű legyen szeretni a saját testem, ahogy a gyerekeimét szeretem.

És valahogy visszavarázsolom a testi szerelmet az öregkoromba is.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s