#217

Nem alszanak mostanában. Mindjárt kijön valamelyik, és nekem be kell mennem, hogy ott legyek, és persze én elalszom. Jó lenne egyben egy órát olvasni. Vagy egy sorozatepizódot megnézni. Vagy mélyebben kommunikálni. Egyedül lenni a lakásban. Vagy máshol.

Azért ma úgy tudtam volna felfutni az Andrássyn a hideg levegőn, akár egy lépcsőn, ha menne a repülés. Hazafelé sétáltam, és végre nem kellett rohannom, hanem egyszerűen csak meg kellett tennem az utat, kitérő nélkül, mert azért persze sietős volt, de már ennyi, mint egy nyakkendő meglazítása, elég volt, hogy ne fulladozzam.

Jaj, ezt le sem merem írni, mert olyan banális, csúnya klisé, de igazából jó nekem, hogy szeretnek, és én tudok szeretni. Már úgy általában is.

 

#216

Na, hát a nagyszerű nehézségeket, amik a családi életből adódtak, nagyszerű nehézségek generálásával kezdtem el kezelni, de azért ennek az egésznek az is egy lehetséges kimenete, hogy 15 év múlva, moziból kijövet entellektüell témákról vitázunk a fiaimmal, míg otthon szerettel vár egy nyaláb mentett macska, akik aztán szív alakban alszanak egymással, de csak miután addig simogattatták magukat, míg álomba szenderülünk, könyékig a selymes macskabundába túrva magunkat.

Addig már csak azt kell kibírni, hogy nem veszi a cipőjét, nem alszik, megüti, elveszi, nem akar oviba menni, nem akar hazajönni, nem ezt a pólót, azt leitta, kiszakadt, mesét akar, nem ezt, nem azt, nem is volt három, hazudsz anya, tűnj el, nem szabad elmenned dolgozni, soha stb. A macskákról inkább nem is írok.

Ezeket viszont olyan szépen megláttam egymás mellett, nevetségesek így csokorba szedve:

Értékelési időszak van a cégnél, volt egy kör önértékelés, majd egy másik fajta, amit másoktól kért az ember. Végül megkapta az adatokat. A magamét látva eléggé megdöbbentem, mert a skillmátrixom a céges átlag alatt volt olyan skilleket nézve, mint közösségi aktivitás, kommunikáció stb. Kicsit szomorú voltam, de aztán kiderült, hogy ezt  a mátrixot valójában csak az önértékelésem alapján számolta a rendszer. Olyan skillekben értékeltem magam alább, mint mások, amelyeket valójában én tolok javarészt: események szervezése a cégen belül.

Ezek után megkaptam a fizetésmelesem, és észrevettem, hogy az fizetésemelés előtti alapfizum elszámolták (többet keresek), és még én kezdtem el erősködni, hogy megértem, hogy ha emiatt az elszámolás miatt átszámolják az emelésem, és az csökken, hiszen a költségvetésben már eleve többet fogyasztok.

Most persze röhögök az egészen, nyavajás önértékelési probléma ez, másoktól elég jókat, és reálisakat kaptam persze, de baszki, ha újra nekifutnék ezeknek a helyzeteknek, azt hiszem, ugyanígy tennék. Ez az ijesztő. Hogy persze, nagyszerű, értékes ember vagyok, de amikor ez kézzelfogható dolgokra váltódna, akkor azokról inkább lemondok, jaj, csak nehogy valamit kapjak érdemeimen felül. Persze, egyedi az elbaszottságom, de azért alapvetően egy egész jól funkcionáló ember vagyok, ami azt sugallja nekem, hogy azért ez még javában az átlag zóna. És ezzel más is így van, így lehet.

A laza, kedves kollégám, aki az értékeléseket menedzselte, majd mindenkivel leült, mondta is nekem, hogy eléggé leértékeltem magam. Mire bedobtam az imposztor szindrómát, amiről még sosem hallott. De amit megtudta, mi az, nagyon jól szórakozott, mert persze átélte ő is, például ha elegáns étterembe ment be, és úgy érezte, mindjárt kitoloncolják, mert ő nem idevaló. De ki gondolná, hogy kétségei vannak magában. Bármikor is.

Ma nagy lépésre szántam el magam egyébként: trikóban megyek kettlebellre. Nevetségesség a köbön: edzés közben nyögök (most már akár sima hasprésekkor is), a hajamról csöpög az izzadtság, a pólóm egy darab csatakos rongy, amikor végeztem, de azt szégyellem (most figyelj!), hogy felül egészen szálkás, csontos vagyok, lapraszereltnek hívom magam ott, és emiatt ugyan vékony, de elég izmos, és szégyellem, hogy ehhez képest béna vagyok, gyenge, hogy majd a vállaim miatt azt hiszik, hogy én valami, holott dehogy, mert csak egy puha kis lúzer, jó, kicsit kitartó, mert hónapokig ötkor keltem majd minden nap tornázni, és kicsit tényleg izmos, mert hát ennyi mozgás hagyott némi nyomot, de alapvetően ez tuti genetika, nem erő, és magamutogatónak fogom érezni magam. Holott egyszerűen kényelmesebb a technikai trikó, mert a pamutpólóban nem jó izzadni.