#213

Akkor kellett volna írni, amikor mégiscsak jobb volt. Most megint asztmatikus bronchitis és fuldoklás és Ventolin, éjszakai kelések órára, gyerek lélegzetének figyelése, hátha mégse elég 3 óránként, hanem már 2, esetleg 1. És a halk remény, hogy reggelre mégis elmúlik. Csak sima takony, nátha, hurut lesz, mind minden rendes, normális ovisnak.

És örülök, hogy azért elbőgöm magam, mert mégis fáj, hogy azok az egyébként lidérces kettlebell órák, amelyek úgy kezdődnek, hogy amíg más belemegít, nevetgél a többiekkel, addig én két bambuló gyereket próbálok átöltöztetni, majd beszuszakolni az ő tornájukra, majd maga az edzés csodás, a szart kihajtja belőlem néha, de technikai sport is, odafigyelés, és ez a szabad koncentráció örömet ad, aztán vége, nyújtás, de már jönnek le a gyerekek, és öltöztetnem kell őket, a többiek nevetgélnek, hengeren izomlazítanak, én fél órán át öltöztetem a fiúkat, mert a kibaszott elveim miatt nem adom rájuk a cipőt, csinálják maguk. Hátha egyszer beérik a gyümölcs, és hamar felveszik. De most elsírtam magam, mert hogy Tomi befulladt, így ez most kútba esett, a lidérces öröm.

Azt kellett volna leírni, hogy milyen remekül összehoztam olyan programokat (vagy csak az ölembe hullottak), amelyekre lehet menni gyerekkel, de nekem is jó, oké, a Rutkai Bori Banda ez volt, és eljutottam Margóra, ahol persze három gyerekkönyvet vettem, de egyet legalább magamnak, a Szívlapátot. És eljutottam olyanra is, amihez nem kell gyerek, feminista krimiszeánszok, és a legjobb, hogy még lesz négy alkalom, nagyszerű emberekkel, most jöttem rá, hogy az egyikőjük éppen ez a csaj. És akármi történik, ha vagyont kell szitterre áldozni, erre eljutok, közel is van, rövid idő, ez valahogy átjutott a membránon, és nemhogy megengedem magamnak, hanem már jár is.

És hogy milyen ügyesen le tudtam csípni munkaidőből (mivel óraelszámolás van, ezért mondjuk, miniszabadságokat vettem ki), hogy eljussak tornacipőt venni a fiúknak, látatlanba, majd visszaviszem, ha nem jó, és lecsíptem munkaidőből szabiórákat, hogy visszavigyem, és nagyobbat vegyek, aztán lecsíptem megint, amikor rájöttem, hogy ilyen keskeny szarok nem lesznek jók soha, és másik bolttal kell próbálkozni, és itt csak egy csere kellett látatlanba (és lecsípett szabiórákkal), amire meglett mindkét gyerek tornacipője. Ezeket más hogy kezeli, de komolyan? Hogy átmeneti kabát kell. Meg zokni. Meg hirtelen tornacipő. És a kinőtt helyett új gumicsizma. És fodrász. Meg sebész, mert csak nem segít a kengetés a fütyiügyben, de lehet, nem is kell, maradhat így, mert nem gond, csak hagyjuk, dolgozzon a természet. De komolyan, más hogy intéz el dolgokat kisgyerek mellett/vele? Ovi után lefáradt gyerekekkel hogyan lehet ruhákat próbálnia a munka után lefáradt kedves édesanyának? És a szenzoros érzékenység felméréshez azóta is küldi a csaj a kontaktot, és nem reagál a levelemre, és most azért parázom, mert nem rajzolnak a fiúk, meg mert egy kedves anyuka a tegnapi torna után elmondta, hogy ó, de hát az ikrek nem is tornáznak, lógnak, és ez milyen gáz, és beszélnem kellene az edővel, és a fejét csóválta. És én barom még be is szartam, és már később jutott eszembe, hogy 4 évesek lesznek bő 2 hónap múlva, és ha egy háromnegyed órás torna felén nem bírnak már figyelni, akkor szívük joga, kicsik, ha az edzőnek ez jó, akkor nekem is, de persze összeszorult a gyomrom, megint elbaszok valamit, ez az anyuka együtt mozog a gyerekével, mert egyébként a kisfiú nem hajlandó tornázni, én meg lent a kettlebellen a seggem meresztem, amíg súlyokat emelgetek, pfujj, de milyen jó is, hogy a holnapi edzést le kell mondjam, ha Tomi éjjel is tovább fullad, legalább jó anya leszek.

És a fogorvoshoz is eljutottam végre, és kiderült, hogy két atombrutál drága kezelés helyett egy alatt meglesz a megoldás, már csak a mezei fogorvoshoz kell visszamennem egy ahhoz képest filléres összegért véglegesíteni a hidam. Ez pl. tiszta öröm volt, és én ilyen finom gyökérkezelésen még soha, és hű, csak a hülye monitoron lehetett volna más műsor, nem a Discovery Channel reklámjai és a villogó felirat, hogy no disc – ez a monitor a szemem előtt volt kezeléskor, azaz a felénél, másik felénél spéci szemüveg volt rajtam, és a fejem lejjebb volt, mint a lábam. Úri tempó volt, mint egy Virgin űrutazás.

És jó, hogy néhány emberrel tudtam találkozni, és tolerálnak, a hülye okoskodásom, közlési rohamaim, a passzivtásom néha, és mindenki türelmét kérem, akinek nem írtam, van pár kész levél a fejemben, gondolok rájuk, sokat, és ez itt, ez a blogposzt nem annak helyettesítése, csak egy kis kirohanás, amit megbánok, hogy megint csak nyivákolok, de azt hiszem, úgy tudnám összefoglalni, hogy most az egyik vesém odaadnám azért, hogy legyen valaki, akiben maradéktalanul megbízom, és rá merem hagyni a gyerekeim 1 egész napra, és ő el is tudja vállalni, én pedig elhúzok valahova, és legalább egy évadnyi izgalmat sűrítenék abba a napba, beleértve az ágyban hosszan olvasást, az ágyban hosszan evést, az ágyban hosszan alvást, akár egyszerre, és azt a csodás tudatot, hogy most valaki más viszi el a balhét, nekem most nem kell aggódnom, hogy elbasztam, mert nem tudom, hol a Lego figura kardja, a pólókat összekevertem én balga, hiszen eddig így szerették, nem úgy, de most Tomin a helikopteres, Marcin a dínós, de ezt nem úgy mondják el, hogy ej, de jó a pólód, cseréljünk, hanem sikítás, üvöltés és “anya, rossz anya vagy, tűnj el”, és már megint egyszerre akarják a wc-t használni, ahogy mindent.

Egyébként meg nem panaszkodhatom több dologra. I. egyre többször van jelen a családban, és hamarabb hazaér, és kicsit épült a barátságunk. És egész jól tűri, hogy a fiúk mindenért lehurrogják, bántják, gondolom, kell idő, amíg a távolléte miatti düh lecseng, vagy nem tudom. De valami alakul.

És reggelente arra ébredek, hogy Tomi felmászott az ágyamba, és mellém kucorodik, de olyan finoman, hogy észre sem veszem. Szeretem ezt. Marci meg éjjelente felkelt, hogy jön a pisi, rohanunk együtt, kapcsolom a villanyt (nem, nem lenne elég egyelőre égve hagyni, sajnos még kellek én is), és Tomival életében először megtörtént, hogy végre wc-be kakilt, és behívta Marcit, hogy eldicsekedjen, és a múltkor összevesztek, hogy ki pukizott, és Marci elsírta magát, mert nem is igaz, hogy a Tomi pukizott, azt csak mondja, mert igazából ő, Marci volt. Vannak olyan kedvességek is, amik nem altesti poénok, például Marcival mentem vásárolni, és választhatott egyetlen csemegét, és egy szivárványos, hupikéktörpis pudingot választott, és sikongatott, de amikor kivettük a polcról, kiderült, csak egy van, és szomorkodtam, hogy de így Tominak nem jut, erre Marci önként visszatette, és mást választott, olyat, amiből volt kettő, és annak örült nagyon, hogy otthon rögtön Tomit hívta, hogy gyorsan, lássanak neki, csokis-mogyorós, finom.

2 thoughts on “#213

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s