#203

Hát, ez itt a harmadik hét, a bölcsiszünet harmadik hete, és mondanám, hogy mélypont volt, de az túlzás, egyrészt mert nem ennyire eklatánsan volt a mai mélypont lent, hanem akadt már eddig is ilyen, másrészt mert igazából egy remek ívet éltem ma meg.

Ok, azokat az előfeltevéseket ki sem fejtem, hogy alig van énidő, dolgozni alig tudok, bármiben elmélyülni egyáltalán nem tudok, nem az hiányzik lassan, hogy nyugiban olvasgassak, nyaljam a diátés fagyit, hanem nyugiban leüljek, és átgondoljam, mi a szart kell ovikezdésre beszereznem, és ha igen, hol.

Most is itt gépelek, de ez már elemi szükséglet, most szociális levegőt veszek, azaz most fújom ki, és majd beszívom a többiek életét, amit megosztanak.

Szóval ma berobogtam dolgozni, és nagyszerű tesztelési blokkom volt, ráhangolódtam, elfogtam pár furcsa bugot, és éppen egy nagyon érdekes és rejtélyes valamivel szembesültem, amikor már indulnom kerllett volna a fogorvoshoz. De még nem akartam menni, mert miközben magyaráztam a fejlesztőnek, úgy nyílt ki a szemem egy kisebb rejtély megoldására, és még maradtam volna, körbetapogatózni, van-e még rejtett tégla, nyílik-e ki titkos lejárat, vagy itt vége ennek a dungeon ágnak.

De rohannom kellett, és a szívem beleszakadt (de szar, mi? szeretem a munkám sokszor, pláne ilyenkor, búcsúzáskor), és nem volt vonaljegyem, és nem működött az automata, és meggyőződésemmel ellentétben, az időhiány miatt felszálltam bliccelve, és már a villamoson szedtem elő valahogy a fogorvos számát, és hívtam fel, hogy bocsi, bocsi, már úton, kések, de már itt vagyok a Margit hídnál. A Margit hídnál. Na várjunk. Ami nem a Móricz körtér. Fasza. Leszálltam, elkezdtem kapkodni, hogy jutok innen át a Móriczra, közben belül összeomlottam, sírtam, és picit kívül is, de nem látszódhatott, vártam végül egy villamosmegállóban, ahol más elátkozott utassal együtt ácsorogtam, de én bátran feloldottam az átkot, és elolvastam a menetrend alatt, hogy augusztus 20-a miatt itt nem, és átmenetileg máshol, tessék szépen átfáradni, akkor feladtam, vettem vonaljegyet, felszálltam vissza a 6-os villamosra, és felhívtam mindenre elszántan a fogorvost, hogy nem öt percet kések, hanem inkább fél órát.

És láss csudát. Az utánam jövő előbb érkezett, így elcserélődött vele a helyem. Odaértem fél óra késéssel, nagyon kedves volt a doki, nem volt semmi milliós terv, nagyratörő hasonlat balettáncos fogakról és a kőfaragókról, csak annak a problémának a körbejárása, amiért mentem, és feleannyi a díj, mint a másik helyen. Majd örömömben kicsit sétáltam Budán, először a Gellért felé indultam, de végül óvatos duhajként visszatértem a 6-os vonalához, majd néhány megálló múltán inkább megvártam a villamost. És nem mesélném el ilyen aprólékosan, ha nem lenne minden apró döntés vektorának annyi érdekessége, hogy mind kellett ahhoz, hogy végül arra a járatra, ott, annál az ajtónál szálljon fel Nóra, aki egyébként Dél-Afrikában él, csak most hazautazott, és találkoztunk volna, mert már megbeszéltük, csak egyikünk sem tudta, ezt hogy fogjuk megoldani.

Hát így. Hogy az ember érdekes bugot talál fogorvoshoz indulásakor. Nóra történetét nem ismerem.

De az én mélypontom most elmosódott maszat egy gyerek arcán a homokozóban.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s