#197

És a rossz szájíz után itt a citromsorbet, mert fasza volt futni, és amikor leslattyogtam bemelegíteni a MAC mögé, ott karnyújtásnyira nézelődött egy mókus, ami megdöbbentő módon éppen olyan édes, amilyennek az ember elképzeli, hajaj, és nem használtam sem órát, sem a távot, sem a pulzust nem mértem, fogalmam sincs, mennyit és milyen intenzitással futottam, csak úgy mentem bele a nagyvilágba, a FINA miatt úgyis elterelések voltak, és a futószoknyámban, technikai pólómban igazi badass (nyúltam a szót, köszönöm szépen!) voltam – oké, eleinte rettenetesen kiszolgáltatott, főleg hogy hűvös volt az út elején, és nagyon kiálltak a mellbimbóim, de mindez távol esett attól, hogy kihívónak, vonzónak érezzem magam, csontos deszka lettem ehhez, tényleg csak az egész testfelületen érzett sebezhetőség volt meg, de szerencsére mindez elmúlt, hát mit gondolok én, nyár van, minden belvárosi utca tele van üde és kevésbé üde brit leányzóval, akik sortban és trikóban tolják, és üde és kevésbé üde egyéb emberrel, aki sortban és trikóban tolja, mindenki sortban és trikóban tolja, meleg van, és az igazi badass nem is én voltam, hanem az ötvenes nő, aki viszont a rekortánon tolta sortban és sportmelltartóban, és szart bele, hogy hány kiló feleslege, és hány négyzetcenti felesleges bőre van, ő futott. Van még mit tanulni. Annyira badassnak éreztem magam, hogy szelfiztem is, és ilyet sem teszek sűrűn, de most beillesztem a fotót a posztba. Keményen, akár a guano.

És persze volt most is Air és Sexy boy, ráadásul merő véletlenségből akkor, amikor nyújtottam, és mivel kevesen voltak a szigetcsúcson a majomfán (jó, a kondiállványokon), így én voltam az, aki ott feszített, horpasztott, amíg szólt a zene, na ez aztán tényleg kompakt kis androgün álom.

I. pedig nagyon szuper volt a gyerekekkel, bandáztak egyet, és amikor találkoztunk végül, láttam, hogy mennyire számított a fiúknak, hogy más is töltötte azt a bizonyos szeretettankot, nem csak én, nem volt meg bennük az az addikció, ami Tominál sokszor a teljesen generatív nyavajgásban, vágyakozásban nyilvánul meg (odamászik hozzám, és elkezdi vontatott hangon: Anyaaa, szeretnék eeeeegy… És itt megáll gondolkodni, mert igazából nem is tudja, mi hiányzik, azaz mit akar elkérni tőlem, hogy immár nála legyen, a birtokában biztonságban).

A virágmag és a kert pedig még a délután zenéje.

1 thought on “#197

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s